Elindultak, Rain kényszeredetten próbálta kiüríteni elméjét. Az asztalon már ott sorakoztak a szükséges kellékek, gõzölgõ teáskancsó, két csésze, két alj, és egy kristálygömb.
Remek, egymásnak kell jósolni, az nem olyan nehéz, gondolta.
Leültek, a jobb szélsõ asztalhoz, ekkor melléjük lépett egy szigorú tekintetû, fiatal, szoros szõke copfos boszorkány és leült, majd Lilyre függesztette tekintetét és lágy, bársonyos hangon így szólt:
- Elõször téged vizsgáztatlak, úgy hallom, mindketten remekeltek ebbõl a tárgyból.- Rain bátorítóan mosolygott barátnõjére
- Nos, mit hoz nekem a jövõ?- tette fel a kérdést még mindig Lily arcát fürkészve.
Tehát mégse egymásnak kell jósolni, kár, futott át Rain agyán.
Késõbb szégyellte, de semmit sem hallott Lily jóslataiból, Siriust és Jamest figyelte, mennyire magabiztosak és erõsek, és Sirius, õ olyan... magának is nehezen vallotta be...tökéletes.
Ábrándozásából a szõke boszorkány kellemes hangja zökkentette ki:
- Te jössz.
- Hogy?- kérdezte Rain és körülnézett, Lily összeszedte a holmiját, és szélesen vigyorogva otthagyta, remek, akkor sikerült neki.
- Elõször a tenyerembõl kell jósolnod.-mondta a nõ, és Rain felé nyújtotta jobb kezét
Az elsõ akadályt simán vette, tenyérbõl bárki tud jósolni, ha tudja, mi mit jelent.
A következõ a teafû volt, ez is könnyen ment, új állást, egy sokkal jobbat mutattak az ázott teafüvek. Amikor Rain ezt elmondta, a boszorkány összeráncolta homlokát és az ajkába harapott. Rain nem tudta, mire vélje, de nem is érdekelte, csak, hogy vége legyen már.
A gömbbel volt a legkönnyebb dolga, látta, ahogyan a boszorkány lefelé menet megbotlik és leesik a létrán, nem tudta, ezt hogy adja elõ, ezért inkább csak annyit mondott:
- Vigyázzon lefelé menet!
A boszorkány ugyan meglepõdött egy kicsit, de aztán elmosolyodott és megköszönte Rainnek.
Hát ennyi, vége az összes vizsgának, gondolta, miközben ráérõsen sétált a folyosókon.
Rainnek megint eszébejutott Sirius, mi a baj velem, az biztosan nem normális, ha naponta százszor is rágondolok, vagy inkább nem is gondolok másra, bizonytalanodott el, lehet, hogy állandósult már nálam ez az állapot, éjjel is rá gondolok, sõt, jobban meggondolva, vele is álmodtam, lovallta bele magát egyre jobban.
- Hülye vagyok!- jelentette ki végül fennhangon és észre sem vette, hogy egyenesen az egyik szobor elõtt ácsorgó Siriusba rohan.
- Nem én mondtam, Randell!- fogta meg és tette arrébb egy határozott mozdulattal a lányt, majd elvigyorodott.
- Mi? Ja bocs, nem vettelek észre.- hebegte Rain- Mit csinálsz te itt?
- Éppen a klubba tartok, akárcsak te.- felelte lazán a fiú, de közben a földet nézte.
- Aha.- bólintott a lány. Síri csönd következett, majd:- De akkor hogy mentem neked, ha elõttem mentél? Miért álltál meg?
- Láttam az elõzõ kanyarnál, hogy jössz és gondoltam, bevárlak.- vágta rá rögtön- Átmész jósláástanból?- kérdezte és megint vigyorgott.
- Talán.- felelte Rain és szimpadiasnak szánt karmozdulatával kishijján orrbavágta Siriust
- És te?- kérdezte észre sem véve, mekkorát ugrott szívszerelme.
- Nem nagy ügy, csak tudni kell, it hisznek el, és olyat kel jósolni, valamit, amibe nem sülhetsz bele, a tenyérjóslás meg tiszta logika.- mondta vontatottan, roppant önelégült képet vágva.
- Azért az sem árt,- felelte kimérten a lány-ha látsz valamit.-nem értette, hogy lehet szerelmes egy ilyen alakba.
- Biztos.- hagyta rá ásítva.- Dehát van, akinek nem adatik meg ez a képesség, tudod, Randell?!- gúnyolódott bánatos képpel.
- Igen, én tudom.- szólt a lány, és tekintetét Siriuséba fonta.- Ha már itt tartunk, nem kéne félned a tegnapi jóslatomtól, Még sosem tévedtem.- folytatta fagyosan,de rögtön meg is bánta, most pont olyan arrogáns volt, mint az elõtte álló fiú.
- Illetve, persze nem akarom, hogy valami bajod legyen, vagy ilyesmi.- tette hozzá sietve.
- Ja, képzelem. Mellesleg, lehet, hogy rosszul értelmezted, a kutya egész mást jelent, mint a zordó, kinézetre viszont nagyon hasonlít.
- Igen,- bólintott lassan a lány- erre tényleg nem gondoltam.
- Amúgy meg, tudod, a kutyákkal nagyon jól kijövök...
- Jó, jó, értettem, de azért vigyázz magadr- mosolyodott el végre Rain.
- Mi a fene van, mért ácsoro...- a mellettük álló félszemû, púpos boszorka szobrának púpjából James feje bukkant elõ.- Óóó, szia Rain!
A lány kérdõn nézett hol az egyik, hol a másik fiúra.
- Asszem, lebuktunk, pajtás- húzta ki barátját a szoborból Sirius.
James és Sirius egymásra néztek, majd Rainre, de végül James szólalt meg.
- Ez egy titkos alagút bejárata.- mondta
- És hová...- kezdte Rain, de Sirius már válaszolt is
- Roxmortsba vzet.
- Szuper,-lelkendezett a lány- mehetek én is? Már olyan régen jártam ott.- eszébe sem jutott megkérdezni, honnan ismerik a bejáratot, mit akarnak csinálni, és egyébként is, ezt tiltja a házirend. Szóval semmi ilyesmi nem járt a fejében.
A két fiú ismét összenézett, nyilván nem erre számítottak.
- Tõlem.-James megvonta a vállát, mire sirius oldalba bökte.
- Most nem lehet,- sziszegte összeszorított fogakkal Sirius, barátja szemébe nézve- tudod!
- Ja, tényleg- esett le Jamesnek- ne haragudj, de most tényleg nem lehet, inkább majd pár nap múlva.
- De miért...- mondta csalódottan a lány, a két fiú azonban már be is mászott a szoborba.
- Viszlát, Randell, majd találkozunk- búcsúzott Sirius, lefelé nyomkodva (rukdosva) Jamest, majd õ is eltûnt, és a púp becsapódott mögöttük.
Rain tátott szájjal bámulta egy darabig, majd folytatta útját a torony felé.