A hossz t
Kedveszegetten stlt a romokban hever jtsztr mellett. Zsebre tett kzzel, felhajtott kapucnival, leszegett fejjel. Egy manyag poharat rugdosott maga eltt. Szeretett volna dudorszni, de torka kiszradt a sok dessgtl.
Nem volt kedve semmihez. Legszvesebben az t kzepre fekdt volna; bmulni a felhs eget…
Nem figyelt r, merre megy. Vittk lbai, amerre kedvk tartotta.
Befordulta sarkon –pp kszlt bevinni egy hallos rgst a pohrnak-, s beletkztt valamibe. Egy llegz, sovny, szakadt, szemveges valamibe. Az a valami vele egyids lehetett.
A fi nyomban felocsdott mlzsbl, s az fejbl is elszllt minden gondolata.
Pr pillanatig farkasszemet nztek; ugyanaz a lappang dh csillogott szemkben. Aztn a fi egy nma biccentssel odbbllt.
Egy darabig nmn meredt maga el. Nem ltott mst, csak egy gynyr, csillog, zld szemprt. Egy szomor zld szemprt. Aztn utna fordult.
A fi ugyangy zsebre tett kzzel ballagott, az aszfaltot bmulva.
Kedve lett volna odaszaladni, s pofon vgni. Vagy tlelni, s megcskolni. Magba szvni a fjdalmat, hordozni, lni vele.
Hossz az t, gondolta, s nzte, nzte a fit, amg eltnik a messzesgben. |
AJÁNLOM AZ OLDALT