Igazán a függönyön túl

Írta:Rain


- Ejnye, tudsz te ennél jobbat is!- kiáltotta gúnyosan. Hangja visszhangozva zengett a teremben. A következő fénycsóva a mellkasa közepébe talált. Sirius arcáól nem tűnt el a nevetés, de szeme elkerekedett a döbbenettől...
Olyan szelíden dőlt el, mintha a kedvéért lelassult volna az idő. Teste kecses ívben hanyatlott a boltív megfakult függönye felé. Rain a félelemmel vegyes csodálkozás kifejezését látta szerelme oly szép vonású arcán. A függöny nagyot lebbent, mintha szélroham kapott volna belé, majd miután Sirius átesett alatta, visszahullt a helyére.
Rain egy pillanatig sem gondolkodott, egyetlen szó cikázott sebes nyíl módjára a fejében: Sirius! Sirius! Sirius!
Nem bátor tett volt, egyszerűen csak így alakult, Rain utánavetette magát, még mielőtt agya nemet mondhatott volna teste reflexszszerű mozdulatára.
Átlépett a függönyön, szinte észre sem vette, hogy máshová került, lázasan kutatott Sirius után. Egy kietlen pusztán állt egyes egyedül, tudta, hogy meghalt, hallott már a Halál terméről és a boltívről, de ez most nem érdekelte, csak Sirius volt fontos, csak az, hogy megtalálja.
Jobban megszemlélve, hová is került, megdöbbent, mennyire hasonlít, és mégis mennyiben eltér a Földtől.
Az égbolton, ha egyáltalán így hívják, gondolta Rain, nem volt Nap, és folyton változott a színe a szivárvány összes árnyalatában, szépnek tartotta, de most inkább esőre vágyott. Még ki sem gondolta, eleredt. Majd hóra gondolt, havazott, hurrikánt képzelt, megjelent.
Eljátszott még ezzel pár percig, majd azon töprengett, mást is változtathat-e gondolataival. Ha ilyen könnyen megy az időjárással, akkor...talán...Sirius...
Vett egy mély levegőt és kántálni kezdte magában:
- Látni akarom Siriust, találkozni akarok vele, azt akarom, hogy itt legyen...kérem...
Ebben a pillanatban egy mély hang szólalt meg a fejében valami földöntúli nyugodtsággal.
- Ezt nem változtathatod!
- De...de...- Rainnek nehezére esett ellenkezni, a hang olyan tisztán és érthetően közölte, és olyan magabiztosan, hogy a lány teljesen biztos volt benne, hogy nem nyerhet, nem érdekelte, meg kellett próbálnia.
- De igen, találkozni akarok vele, látni akarom, beszélni akarok vele...- hadarta magában.
- Nem lehet.- visszhangozta megint a hang
- Jó, gondolkodjunk, akkor Lilyt akarom, ő is meghalt, szeretném látni- váltott kedvesebb hangra a fejében.
- Nem, vele sem lehet.- döngött a felelet.
- James?- tett fel még egy kérdést, de előre retegett a választól.
- Nem, ők mind máshol vannak, nem jöhetnek ide, bármit kívánhatsz, bármit kipróbálhatsz, amit csak szeretnél, de őket nem varázsolhatod ide.
- De miért, ők együtt vannak? Hol vannak?- kétségbeesetten próbált találni egy kiskaput, még soha, még az Azkaban alatt sem hiányzott neki ennyire Sirius, és soha nem érezte ennyire végtelenül magányosnak magát.
- Ők együtt vannak, mindhármukat meggyilkolták, meghaltak, de nem önszántukból. Egy másik, ehhez hasonló helyen vannak.
- De én mért nem?- gondolta Rain, de reszketett attól, hogy meghallja a választ.
- Te itt maradsz, öngyilkos lettél, magad választottad ezt az utat, akik önként mennek a halálba, azoknak bűnhődniük kell.
- És mikor láthatom őket?- Rain lelkét átitatta és lezsibbasztotta a rettegés.
- Soha.- szólt a hang, majd elhallgatott és többé nem szólt Rainhez.
Az idők végeztéig itt lesz, a félelem, mi hideg, csontos kezeivel szorította, lebénította, elviselhetetlen volt, csak remélhette, hogy az idő teltével enyhülni fog, de lelke méllyénn tudta, érezte, hogy sosem múlik el.
Hirtelen szakadni kezdett az eső, esett és esett, mintha soha nem akarná abbahagyni, fújt a szél, Rain képzeletének fáit csavarta ki sorban és soha nem lett vége.