Szavak nélkül...

A sejtelmesen beszűrődő holdfény halvány volt.Fel-felderengő,el-elhaló.A gyér világosság groteszk árnyékokat rajzolt.A bútorok ijesztően elevennek tűntek.De őt a sápadt hold rémítette.

Tekintetét akaratlanul is az égitestre vetette. Érezte érzékei eltompulnak.Bénultsága azonban nem tartott tovább egy perc töredékénél.Az égbolt megváltozott.A hold takarásba került.A szél felborzolta bőrén a pihéket.Fellélegzett.Letörölte halántékáról a verejtéket,majd undok fintorral levette testét az ágyra.

Szakadt pizsamanadrágot vislet.Keskeny bokáját szabadon hagyta a megfakult ruha.Bal lábfejével megvakarta jobb lábszárát és kinyújtóztatta testét. Ujjaival egy sokadig lyukat igykezett tépni alsóján.Az elvékonyodott anyag könnyen megadta magát.

Tenyerével maszírozni kezdte arcát.Kidörzsölt egy csipát szeméből és beletúrt hajába. A réveteg fény apró foltocskáját figyelte a lepedőn.Tekintete elmélyülten csüngött a fénylő ponton.Látóidegei elzsibbadtak.Minden kép üres feketeségbe borult.Erősen behunyta szemét,majd kinyitotta.Különösen érezte magát.Bizonytalanul.Megpróbált pihenni.Egy kicsit.De nem ment.

Erőtlenül feltápászkodott.Kissé megtántorodott,de felkapta köpenyét.A ruhadarab nem csak hogy gusztustalanul festett,de helyenként foszlott is.Piszgálgatni kezdte a kilógó cérnaszálakat.

Közönnyel nézett tükörképére.Szórakozottan igazgatta testén lógó rongyait.De mielőtt befejzte volna,fésűt vett kezébe.Néhányszor végig húzta haján.

Bőre fakó volt most is.Vonásai hosszúak.Megnyúltak.

Eltűnődve mélázott a tükrön.De nem azt nézte.Azon túl valamit.Egy ideig még feszülten figyelte a tükörben lévő világot,a félelmet idéző holdfényt.Arcizmai megremgtek.Nem törődött vele.Elindult lefelé a klubbhelységbe...

***

Néma szürkeség honolt.Csak néhány faforgács parázslott még.Gernye kezével a zsebében kotorászott.Pálcáját kereste,eredménytelenül.Görnyedt tartással esetlenül kuporodott le egy székbe.Arcára rögtön kiült fájdalmas döbbenete.A felismerés.Megbénultan nézett előre.Úgy érzezte meggyullad.

A másikon egy lány pihent.Bőre szinte áttetsző volt.Ajka vértelen.Mellkasa gyengén emelkedett és ereszkedett.Szeme fátyolosnak látszott.Könnycseppjei gyöngyházfényű színekben irrrizáltak.Érzelmei mély vonásokat metszettek homlokára.

Kezdett felocsúdni.Meglepődött magán,ahogy mereven,szinte gerjedten meredt a lányra.Zavartan játszani kezdett köpenye leffentyűjével,de dermedten érzékelte,hogy a hófehér test mocorog.Nem merte felemelni fejét.De tekintetük elkapta a másikét.Szempilláik megrezzentek.Némán fürkészték egymást.A nehéz csendet meg kellett törni.A fiú ajka hangtalan szavakra mozdult...

-Fenn vagy?-nyögte végül.Későn jött rá,nem ezt akarta közölni.

Szégyenkezve fordult el.Ostobán bámulta a rideg talajt.Követte repedéseit.Lelke darabokben hevert.Felemelkedett ültéből.Szemeit összeszorította.Végtagjait törzséhez feszítette.Összepréselődött és hátrálni kezdett.

-Ne!-szisszent fel szelíden Muriel.Kezét pedig finoman hozzáérintette a fiúéhoz.

Libabőrös lett.Egyszerre rázta a hideg és járta át a meleg.Nem akart...nem mert...nem tudott mozdulni!Erőtt vett és visszafordult.Ott állt vele szemben.Közel hozzá,túl közel.Saját reakciója meglepte.Óvatosan összefonta ujjait a lányéval és elindult vele fel a lépcsőkön.

Egymásnak hátat fordítva telepdtek le az ágyra.Remus lábujjaival játszott és feltűnő gyakorisággal ásított.Néha gyengén megemelte kezét szája elé.Rémesen festett.Kimerült.Muriel körmeit kapargatta.A lakkot vakarta le róluk és laposakat pislogott.Megérezték egymás erőtlenségét.Levették köpenyüket és lefeküdtek.Egymásnak háttal.Látszólag el is aludtak...

***

Muriel nyitott szemmel,nyugtalanul fészkelődött.Gondolkodott.Csuklóján sok színes bőrszalag,fonat és más karkötő volt.Egyszerű hálóinget viselt.Lepedő takarta.Nyilván melege volt,mert az is csak itt-ott fedte.

Hamvas arca kissé borultnak látszott.Szemeivel egy izzó füstölőt figyelt,ami már majdnem leégett.Mellette volt még pár csonk gyertya,pár agyonlapozott könyv,nem kevés csokipapír és rágómaradvány.

Száját most is rágycsálta,miközben már érezte a kis vércsöppök ízét.Ujjait végighúzta szemöldökén,hogy szálai ívbe rendeződjenek,majd letörölte a könnyeket szemzugából.

Nem tudta miért sír.Hajlamos volt ugyan elragadtatni magát,de most nem erről volt szó.

A füstölő kialudt,de illata még bejárta a hálót.Hátára fordult.Pillantása álmatagon időzött a menyezeten.Alsó ajkát tépkedni kezdte,míg nem körme már az eleven húsba vágott.Ledobta testéről a maradék takarót,hogy egy leheletnyit fázzon.

Haja már kibomlott a tarkójához erősített konytból,de nem bánta,aludni így kényelmesebb volt...Habár erősen melegítette.

Abbahagyta szája piszkálását és megigazította a csuklóján lévő szalagokat.Közben eltűnődött valójában,millyen csúnyán szőrős a karja.Egy darabig még kedvtelve nézegette az anyajegyeit és szőrszálait,majd befordult a már rég elbóbiskolt,sápatag,vézna fiú felé.

Szemei alatt sötét foltok húzódtak,arcán betegesen halvány fény derengett.Haja belehullott arcába,mely most szinte áthatolhatatlanul nyugodtnak tűnt.

A lány még sokáig nézte a számára gyönyörű arcot és a számára tökéletes sovány testet.Még sokáig hallgatta a monoton szuszogást,míg végre őt is elragadta egy álom...

Remus furcsán csillogó szemmel ébredt.Arca kevéssé volt beteges,mint szokott.Úgy rémlett kialudta magát,bár még teljességgel bágyadt volt.

Megdörzsölte szemeit és figyelte a nap sápadt fényében cikázó porszemeket.

Egy megviselt nadrág volt rajta.A felsőteste meztelen.Alvás közben lerugta magáról a takarót.Most kezével kitapogatta és visszahúzta horpadt mellkasára,de pillantása még mindig az apró porszemek játékán időzött.

Sovány ujjaival kifésülte a homlokát takaró tincseket és réveteg tekintettel kezdte bámulni a bájos,megfejthetetlen arcot.Félt megérinteni,talán nem is akarta,olyan zavartalanul szép volt.

Még sokáig tűnődött a tiszta,szelíd vonásokon,a hajnal fényeiben játszó hajszálakon,míg nem Murielt is felébresztette valami...

***

Hevesen felpattant és nesztelenül kisurrant helységből.

Remus teljesen megrökönyödött.Idegei zakatoltak.Remélte ez valami képzelgés.Maga mellé meredt.A meggyűrt lepedő még őrizte a lány testének nyomát.Illatát is érezte még.

Ideges lett.Egyre feszültebb.Zúgtak benne a keserű érzelmek.Ereiben tombolt a vér.Dohogott magában.Pillanatnyilag utálta őt.Mérges volt rá.Indulatosan neki esett kezének és rágcsálni kezdte.Figyelte hogyan gyűlik össze az apró vércsöpp körme alatt.Fogaival letépett egy cafatka bőrt ujjáról.

Gyomra hangosat korgott.Feleszmélt.Erősen megdörzsölte szemeit,aminek egészen undok hangja volt.Felkászálódott fektéből.A lábfejét körözve tornáztatta.Elzsibbadt.Pocsék volt.Elölrehajolt és megvakarta meztelen bokáját.Elkezdte összeszedni magát,ahogy azt reggelente szokás.

Felöltözött.Álmatagon magára vette talárját.Határozottan lógott beteges alkatán.Leszedett róla pár szöszt és hajszálat.Úgyahogy magára is igazította.Kersett egy kevéssé elhordott zoknit.Ügyetlenül felkínozta csontos lábára,majd felhúzta cipőjét.A cipőfűzővel jó ideig bíbelődött.Felcsavarta ujjára,majd le.Szórakozott.

Nemtörődömséggel végig szemlélte magát.Derülten megálapította szánalmasan fest.Vézna és elnyúzott.

Szórakozottan legyintett.Előkotorta silány pálcáját és fényezgetni kezdte ruhája sarkával.Szorgalmában barázdák jelentek meg homlokán.De elejtette.Bosszúsan felkapta és zsebre vágta.

Lelkesedés nélkül karjába vette könyveit.Komoly súlyuk volt.Lapjaik sárgák,feslettek.Gerincük épphogy össztetartotta őket valamelyest.Fedele csak némelyiknek volt.Épp az egyik nyomtatvánnyal babrált.Oldalakra esett szét,azt próbálta rendbe tenni.Teljesen feleslegesnek ítélte,úgyhogy végül feladta.

Lebotorkált és kilépett a Kövér Dámán.Témfergett.Alig haladt.Senkivel nem akart találkozni.Vele sem.A gondolatra pulzusa magasra szökött.Szíve heveskedett.

Vizsgálódva matatni kezdett zsebében.Előhúzott valami ócska pergament,de csak egy percig volt kezében,utána visszagyűrte eddigi helyére.Kézfejét talárjában tartva fecnikre tépkette.Összehajtott zsebkendőt vett elő.Szétnyitotta és belefújta az orrát.

***