Egy pillanat töredéke

Elvétve lézengenek a kopott folyosón.A fal repedezett,a padló nyikorog.Régi portrék lógnak.Lakóik monoton szuszogása megtöri a csendet,még félelmetesebbé téve azt.De nem csak a képek susognak.A torz formájú bútorok mind elevennek tűnnek.Beszélnek,lélegeznek.

Az ijesztő hangok végig kísérik lépteim.Félelmemben szült rémlények loholnak nyomomban.Borzongok és megtorpanok.Nem merek tovább haladni.Szívemet mardossák a keserű effektek.Érzékeim eltompulnak.Elmém elhagy.Betölti agyam az ódon levegő.Egész testemet átjárja.Levetem magam a rideg kövekre.

Siklanak.Hörögnek és érzem köpenyük széle súrolja lábamat.Kuporgok a földön.Éreznek.Mégsem tesznek semmit.Rájuk parancsolt.Újjaik hosszúak és fehérek.Bőrük rohadt.Testük csontos.Fekete lepel fedi őket,és csuklya.Bűzlenek.Én meg émelygek.

Odakúszom a fal tövébe.A csuklóm tapogatom.Fáj.Ég a jegy.Elviselhetetlenül.Elundorodom magamtól is.Kezeim összekulcsolom térdemen.Neki dőlök a falnak.Várok.A vakolat porlad.Koszos és málik.Távoldonak a falak,a tér nő.A levegőtlen,dohos bűz csillapodik.Fázom.Hűvös szél bicserget.Felkapja a hajam és az arcomba fújja.A föld puha.Elfekszem rajta.

Révetegen nézem a szikrázó eget.A fény vakít.A súlyos sötétségnek egy darabka foszlánya sem maradt.Símogatom a selymes füvet.Már nem a puritán terem dermedt talajzatát tapintom.Csönd van.Nyugodt csönd.Levelek peregnek és játszanak a szélben.Felhők kúsznak az égen.Egyenletesen lélegzem.Magamba szívom az üde illatokat.Végtelenné nyújtanám a pillanatot.

Szempilláimon megjelennek az első könnycseppek.Boldogok és szomorúak.Végigfolynak halvány bőrömön.Marnak.Érzem,tudom már nem vagyok teljes lénnyemmel a derűs völgyben.Félelmem könnyei visszarángatnak a keserű valóságba.

Kosz,mocsok és bűz.Félelem.Rettegés.Reszektve nézek fel,majd iszonyodva kapom el a tekintetem.Felettem áll.Perverz szenvedéllyel szorongatja pálcáját,készen állva megkínzásomra.Összehúzom magam.Gyáván,mikor erösnek kellene lennem.Utálom magam.De mindjárt végem.Tudom.

Lehajol.Közel hozzám.Elhúzódnék,de nem merek moccani.Ocsmány leheletét érzem arcomon.Vörös szemeit belém fúrja.Belesusog a fülembe.Hideg ujjait nyakam köré fonja.Suttog,majd éles kacajjal felrángat a földröl.

Körbejár.Közben végigsimítja pálcáját.Szédülök,de nem eshetek össze.Felemelem a fejem,de hirtelen ismét a recsegő parkettát bámulom.Élvezettel felnevet.Imádja gyengeségem.Megfogja állam és rákényszerít,hogy visszataszító arcába nézzek.

Érzem gondolataimat fürkészi.Már tudja,hogy a véget várom.És én tudom,még nem kapom meg.Elmosolyodik.Megvetően mordul egyet és kéjesen elsusogja a kínok átkát.Nem érzem a testem,csak a kínt és a szenvedést.Nem vágyom másra,csak a halálra.

De mindez csupán egy pillanat töredékéig tartott.Megszakította az átkot.Fetrengek,köhögök és öklendezek.Szánalmas vagyok.Talán annyira,hogy ő sem képes tűrni azt.Lendít egyet kezével és elvakít az éles zöld fény.

***