Oroszlánszív

Messze a Roxforttól, New York zajos utcáin túl egy 15éves forma lány átfordult a másik oldalára, s álmatlanul pislogott a csillagtalan égre.
Már megint szeplőkkel álmodott… Lassan meg fog őrülni attól a vörös hajútól. Attól a sunyi képű, helyes vöröshajútól. Ki a fene lehet, hogy még álmában sem hagyja békén?
Pontosabban csak éjszaka kísérti, három napja. Eddig még soha nem látta.
Az tetszett neki a legjobban, hogy a fiú mindig nevetett. Bolond egy figura. Folyton valami édességet árul. Normális ez? És honnan jön ez az örök vidámság?
Belenevetett párnájába a gondolatra, hogyha most elalszik, megint a vöröshajúval álmodik.
- Meghibbantam? –lesett ki a teliholdra.- Belezúgtam egy álomképbe?
Holnap ilyenkor már Angliában lesz.
Vajon a fiú Roxfortban is vele lesz? És ha soha többé nem láthatja? Görcsberándult a gyomra erre a gondolatra.
- Nem akarlak elveszíteni –suttogta az éjszakának.
Hozzászokott, hogy minden este mellette van, még ha nem is beszélhet hozzá. Gyorsan behunyta szemét –kétségbeesetten próbált elaludni. Agya megállás nélkül zakatolt.
A szülei csak amiatt a hül.ye rend miatt költöznek el, ő mért nem maradhat itt?
Mért nem bír már elaludni?! Legalább hadd búcsúzzon el tőle… Ez nem igazság.
Beletörölte arcát párnájába…
Ott állt előtte a vöröshajú, és őt nézte. Lea meglepődött, hiszen eddig mindig csak szemlélő volt.
- El kell mennem –mondta.
- Tessék? –kérdezte a fiú értetlenül.
- Csak azt akarom mondani, hogy… nem tudom, látlak-e még valaha.
- De hát… -kezdte a vöröshajú.
- Lea, ébredj már, el fogunk késni!
- Mennem kell… -Lea vetett még egy utolsó pillantást a fiúra, aki egy pillanattal később, mint egy füstfelhő szertefoszlott, majd hagyta, hogy Muriel felrázza álmából.

- Neked meg mi bajod?
- Álmodtam…
- He?!
- Egy lányról, és…
- Jól vagy? – nézett Fredre George aggódva, s meglengette kezét ikertestvére orra előtt. – Hahó, itt vagyok!
- Még soha nem láttam –motyogta Fred.- Gyönyörű volt…
***