A rab s a napfelkelte
Lelt a hintra, s lkni kezdte magt. Cspsen fjt a hajnali szl. Nem fzott, lvezte a hideget. Mg vrt nhny percig, s mikor megjelentek a felkel nap legels sugarai mg sebesebben lkte magt. Behunyta szemt, lvezte, ahogy haja arcba csapdik, majd a szl sszeborzolja. Libabrs lett. Lbval tovbb hajtotta magt, mr-mr vzszintesen rte a lncokat tart gerendt. Boldog volt. Igazn boldog. Ha mskor nem is, a napnak ebben a szakban jl rezte magt. nmaga lehetett. jra gyermek volt. Nem rdekelte semmi, csak a hinta, a szl s a napfelkelte. Nem kellet gondolnia semmire, kitisztult a feje. Szttrta karjait, mintha szrnyai lennnek. s replt. Szabadnak rezte magt. Lncai ernyedten hullottak a porba, nem knoztk tovbb. Kilesett a magasban szemhja mgl, s elvaktotta vrsen izz nap. Gyorsan behunyta szemt, de a tzvrs foltot nem tudta eltntetni maga krl. Szpen lassan kirajzoldtak eltte egy bizonyos arc jellegzetes vonsai. Elmosolyodott, majd nevetni kezdett. Szvbl jv, rmteli nevets volt ez. Ritka pillanat egy olyan gyermektl, mint amilyen volt. - Man, mit csinlsz mr megint?! A kp szertefoszlott, s ismt a hidegsg vette t a helyet szvben. Lbai bsan lgtak a semmiben. Kezt rkulcsolta a lncra. Lassulni kezdett. s egyre csak lassult. Nehz bklyk tekeredtek csukljra. Szortottk. Ismt rab volt. A hinta megllt, s az shajval az utols csepp boldogsg is elrplt messze a felhk kz. - Man, siess mr! Gyllte ezt a hangot. De leginkbb sajt magt gyllte. Botladozva felllt, csukljt hagyta szabadulni fogai szortsbl, majd sebes kezt eltakarva indulni kszlt. Nem rezte magt embernek. Inkbb csak egy ksza llek volt. Egy eltvedt, magnyos llek. Forr cskot rzett a nyakn, kirzta a hideg. tleltk. Gyllte ezt az lelst, ezt a cskot, de nem brt szabadulni. Vetett egy utols pillantst a felkel napra, elhessegette a vrs tincseket, majd kzen fogta bartjt, s hagyta, hogy ismt bezruljon cellja ajtaja. *** |