�tok �s Napf�ny

-Crucio- mondta hidegen.
�n csak ord�tottam. Nagyon f�jt. V�gytam a hal�los �tokra. Valaki mondja m�r ki! K�ny�rg�m…
Mikor v�ge lett, ugyanaz t�rt�nt, mint tegnap, �s tegnapel�tt. �s azel�tt. Megt�rten vonaglottam a f�ld�n, �sszeg�rnyedve, mint valami embri�.
- M�g mindig nem felelsz? – k�rdezte, s kacagott. Sz�vb�l kacagott.
- Soha… nem …fogom… - kezdtem, de � ism�t kimondta r�m a f�benj�r� �tkot.
Rutinosan emelte f�l p�lc�j�t, �n pedig v�ltozatlanul ord�tottam.
T�pett, marcangolt. Azt �reztem, sz�tszakadok.
Mindennap ugyanazt a borzalmat szenvedtem el. Nem, ehhez nem lehet hozz�szokni.
Nem, m�r nem s�rtam. A k�nnyeim r�g elvesztek valahol a m�lyben.
Karon ragadtak, �s bev�gtak a s�t�t cell�ba. R�gen m�g kiab�ltam, vis�tottam, sz�kni pr�b�ltam. Most m�r ahhoz sem volt er�m, hogy megmozduljak.
Nem is volt az igazi ord�t�s.
N�ma voltam. A hangom is elveszett az els� h�t ut�n, �s nem tal�lt hozz�m vissza t�bb�. Ny�sz�r�gtem, k�sztam, �s szenvedtem.
A cruciatus �tok kit�lt�tte testem minden porcik�j�t, agyam �sszes kis bar�zd�j�t.
Nem tudtam szabadulni az �rj�t� gondolatt�l, hogy a k�vetkez� �r�ban ism�t j�het a csukly�s hal�lfal�, k�jelegve kimondja r�m �tk�t, �s igaz�n kacag.
Eleinte m�g v�rtam megment�imre, hogy elj�nnek �rtem. H�napok k�nz� rabs�ga alatt azonban a legapr�bb rem�ny is arctalan, n�ma lett.
M�r nem hittem semmiben.
Nem tudtam, mikor van reggel, mikor j�n az �jszaka, rettegtem a teliholdt�l.
Vak voltam. Vakon pislogtam a vil�gra, a hideg, nyirkos falakon �t.
S�ket voltam. A v�zcseppek lass� csordog�l�s�n, a hal�lfal�k motoz�s�n �s k�jes kacag�sukon k�v�l semmit nem hallottam.
Testetlen voltam.
A magasba sz�lltam, visszan�ztem csimb�kos, megt�rt �nmagamra, �s �jra l�thattam a napfelkelt�t.
***