Bájitalóra. Izzik a légkör. Leginkább a sok alágyujtott üst miatt. De talán azért, mert a hetedéves Muriel Mangle most is heves szócsatát váltott professzorával. A griffendéles diákok néma csendben ültek –ők ilyenkor meg sem nyikkanhattak-, a mardekáros sereg pedig élénk érdeklődéssel kapkodta a fejét egyik félről a másikra.

- Utoljára szólok a kisasszonynak, hogy azonnal hagyja abba, amit csinál, és legyen szíves az órai anyaggal foglalkozni! –harsogta Piton.

- Az órai anyag unalmas –feleselt Muriel, és rákönyökölt az asztalra.- Mellesleg vérlázítóan könnyű.

A fiatal tanár fújtatott a dühtől, de saját házától még egyetlen egyszer sem vont le pontot, így ma sem volt más választása, mint veszekedni a legtehetségesebb tanítványával.

- Miss. Mangle, ha nem hajlandó az órai munkára koncentrálni, hát legyen. –mondta ridegen, rezgő orrcimpákkal.- De akkor a legcsekélyebb támogatásomra se számítson a RAVASZ-on!

Muriel szeme egy pillanatra összeszűkült; ezt Piton a gyengeség és a rémület jeleként fogta fel.

- Nos, mikor láthatom a tetszhalált előidéző bájitalt? –kérdezte, miközben egyre közelebb, és közelebb hajolt a lányhoz.

- Parancsoljon –felelte könnyedén Muriel, s meglengette fioláját tanára görbe orra előtt.

Piton kikapta Muriel kezéből az üvegcsét, olyan ütemben, mintha a lány fertőző lenne. De még mindig nem tágított.

- Mi ez a förmedvény? –bökött az üstre méla undorral.

Muriel bájitala neonzöld színben pompázott, krémes állaga bizonytalanul bugyogott.

- A tanár úrnak készítettem –válaszolta Muriel unottan. Még mindig könyökölt, szabad kezével, pedig bájitalát kevergette.

Piton közelebb hajolt az üsthöz, s gyanakodva mustrálni kezdte. Pár pillanattal később azonban…

- Hogy merészeled…?! –sziszegte. A többi mardekáros kíváncsian nyújtogatta a nyakát, és találgatni kezdték a bájital funkcióját. Muriel meglepetten, s kicsit sértődötten meredt a professzorra.

- Szóval így állunk –suttogta Piton. Olyan közel hajolt tanítványához, hogy kampós orra szinte súrolta a lányét. Halk szavait csak Muriel érthette.- Zsíroldó főzet, hm? –fekete szeme gyilkosan csillogott.
Muriel tekintete megenyhült.

- A tanár úr érdekében csináltam –kezdte, s úgy magyarázott, mintha egy óvodáshoz beszélne.

- Csendet! –ordította az arcába Piton. –Muriel döbbenten hőkölt hátra. –Ma este nyolckor várom az irodámban!
Muriel kérdőn felhúzta szemöldökét.

- Büntetőmunkára! –vetette oda Piton, azzal egy pálcalegyintéssel eltüntette a bájitalt.

- Hé, több, mint egy órája dolgozom ezen! –kiáltott rá Muriel bosszúsan.

- Dolgozhat eleget büntetőmunkán, ne féljen –susogta Piton, s egy halvány mosoly suhant át az arcán. Még küldött egy utolsó pillantást Muriel felé –Muriel rávigyorgott-, majd a griffendélesek asztala felé kajtatott, és szidalmak áradatát zúdította a Roxfortosok szerencsétlenebbik felére...

---------------------------------------the end-------------------------------------------------