- Meddig fog tartani? – érdeklõdött Nicole.
- Ameddig ki nem éli rajtunk perverz hajlamait az az undok banya.
- Szóval sokáig.
- Volt olyan, hogy éjfél is elmúlt már, mire engem elengedett.
- De ma biztos nem tart ott olyan sokáig minket – Harry értetlenül meredt rá. – Fél12-kor asztronómiánk lesz…
Nicole-t elfogta a hányinger, mikor belépett Umbridge dolgozószobájába. Mintha egy ízlésficamban szenvedõ nagymama házikójába csöppent volna. Mindenütt csipketerítõk és szárazvirágok virítottak.
- Jó napot Umbridge professzor – zengte Nicole és Harry
- Jó napot! – csilingelte egy ebihal tátogásával Umbridge. – Kérlek, üljetek le!
Nicole és Harry engedelmeskedtek. Az asztal rájuk esõ szélén egy penna feküdt.
- Elnézést tanárnõ! – szólalt meg Harry. – Nem kaptunk pergament.
Úgy tûnt, Harry azon már meg sem lepõdik, hogy tintát sem kaptak.
- Nem is lesz rá szükségetek. – mosolygott Umbridge. Látva a gyerekek értetlen arckifejezését, még undorítóbb mosolyra húzta béka száját. – Harry Potter! Fogd meg a pennát! Machintos… Add a kezedet Potternek.
Nivcole és Harry elõször Umridge-re meredtek, aztán egymásra. Harry szemében a döbbenet ült. Vele ellentétben Umbridge perverz elégedetséggel mosolygott tovább.
- Nem hallottad kedvesem? Vagy valamelyik részét nem értetted a feladatnak? – Itt Umbridge hallatott egy tokarezegtetõ kuncogást.
Harry lassan felemelte a tûhegyes, fekete pennát. Szabad kezét kinyújtotta Nicole felé. A lány gépiesen felemelte karját.
- Kedveskéim, nyugodtan közelebb ülhettek egymáshoz! –brekegte negédesen Umbridge.
Megnyikordult a két szék. Nicole bal kézzel rákönyökölt az asztalra – nem bírta nézni Umbridge perverz mosolyát -, a jobbat, pedig az asztalra fektette. Harry baljával leszorította Nicole csuklóját, és egy „Ez fájni fog” pillantást küldött felé. Nicole mély levegõt vett, és behunyta szemét. Csiklandozta, ahogy Harry a pennával írt a kézére… Pár másodperc múlva azonban éles fájdalom hasított a jobb kézfejébe. Szinte látta maga elõtt, ahogy a tû bemetszi a vonalakat. Ha Harry nem szorítja le a csuklóját, a hirtelen fájdalomtól biztosan elrántja a kezét. Kinyitotta szemét, s megrökönyödéstõl vegyes csodálkozással nyögött egyet. Nem csak az õ, de még Harry kézfején is a HAZUDNI BÛN felirat állt. Umbridge-re meredt. A professzor önelégülten, s ha lehet, még szélesebben mosolygott. Nicole újra a sebre nézett. De az addigra már begyógyult. Ellenben Harryével, akién tisztán olvashatóan kirajzolódott a két szó. HAZUDNI BÛN.
- Remek. Folytassátok csak. – mondta vidáman Umbridge, majd kötõtût, és bolyhos fonalat vett elõ, s egy rikító lila pulcsit kötögetett a továbbiakban.
Nicole újra behunyta szemét, jelezve Harrynek, hogy készen áll a folytatásra. Elõször csak azt érezte, hogy a penna hegye, alig érezhetõen karcolja bõrét – ahogy Harry leírta a két szót, nyílván azt hitte, így kevésbé fáj Nicole-nak. -, aztán hirtelen, az addig csak halványan bekarcolt betûk égni kezdtek. Majd vérezni. Nicole-nak könnybe lábadt a szeme a fájdalomtól. Lassan Harryre függesztette tekintetét. Látta a szemében, hogy neki kétszer annyira fáj, hiszen a fiúnak nem ez volt az elsõ alkalom. Harry nem nézett rá. Nem akart, vagy nem mert ránézni.
HAZUDNI BÛN
Nicole érezte, ahogy a könnycseppek végig gördülnek arcán. Dühös volt. Gyûlölte Umbredge-et. Még hogy „sajnálatos baleset”?!
HAZUDNI BÛN
Ott volt, az õ szüleit, és húgát gyilkolták meg! Õt pedig a crucióval kínozták!
HAZUDNI BÛN
Hazudni bûn?! Sem õ, sem Harry nem hazudik! A szülei meghaltak... az egész családja…
HAZUDNI BÛN
Nicole remegett a dühtõl. Harry végre ránézett. Az õ sebe már nem csinált mást, csak vérzett. Nicole ránézett a sajátjára.
HAZUDNI BÛN
Újra és újra begyógyult. Holnap vagy holnapután már biztos nem múlik el…
HAZUDNI BÛN
Mindent gyûlölt Umbridge-ben. Hogy képzeli ezt? Õ, Akit Nem Nevezünk Nevén, visszatért, ez a nõ pedig… nemhogy nem tanít nekik semmit, hanem egyenesen akadályozza õket mindenben!
HAZUDNI BÛN
Legszívesebben úgy megátkozta volna Umbridge-et, hogy egy rusnya, zöld varangy képében brekegjen nekik.
HAZUDNI BÛN
Érezte a fájdalmat a tarkójában. Ettõl megszédült, s kis híján lefordult a székrõl.
HAZUDNI BÛN
Ez akkor sem normális dolog… Nicole ismét Harryre nézett. Harry teljesen máshol járt; gépiesen írogatta a két szót Nicole kezére. Lassan, hogy minél kevesebbszer kelljen akaratlanul is belevésnie a lány bõrébe azt az undok két szót.
- Tanárnõ… - szólalt meg Harry váratlanul.
- Igen. – kérdezte undorítóan negédesen Umbridge.
- 11óra van, és nekünk fél12kor asztronómia óránk van…
- Mutassátok a kezeteket.
Umbridge hideg, hurkás ujjaival megfogta a csuklójukat. Nicole megborzongott, s a szeme sarkából látta, hogy Harryt is kirázta a hideg.
- Látom Potter, te már kezded megérteni, milyen fontos is az igazság… Machintos, te itt maradsz.
Nicole rémülten Harryre nézett.
- de tanárnõ – kezdte Harry. – Osztálytársak vagyunk…
Tudom, Potter. Majd te megmondod Sinistra professzornak, hogy Miss. Machintos késni fog. Büntetõmunkán van a fõinspektorral. Viszlát Potter.
- Viszontlátásra – motyogta Harry, majd búcsúzóul küldött még egy „ne haragudj, én megpróbáltam” pillantást Nicole felé, s kisomfordált Umbridge irodájából.
Nicole ki szerette volna húzni kezét Umbridge húsos, bizsukkal teleaggatott ujjai közül, de a professzor nem engedte el, csak még jobban megszorította. Nicole felszisszent a fájdalomtól, s tanárára meredt.
- Helyes. – brekegte Umbridge.
- Ha nem szorítaná a kezem, talán nem fájna ennyire. – vetette oda Umbridge elé dühösen Nicole.
- Idefigyelj Machintos! – Umbridge már nem mosolygott. – Potternek már elmondtam. Ha még egyszer ilyen hazugságon kaplak, pokollá teszem az életed. Ha így folytatod, a rendes Bûbájos Fokozatig sem fogsz eljutni.
Nicole arca fintorba torzult a rezgõ toka, és a kidülledõ, vörös, táskás szemek láttán. Ezt Umbridge a nem értés jeleként konstantálta.
- Nézd, te ostoba: Ami a szüleiddel történt, az egy…
- Gyilkosság volt. – mondta Nicoel gyûlölettel izzó szemmel. Nem sok kellett neki, hogy elsírja magát. – Ezt maga is jól tudja.
- Még 50 pont a Griffendéltõl. – énekelte Umbridge, s megint felöltötte legszélesebb békamosolyát. – És mielõtt elmennél, szeretném, ha megjegyeznéd, ezt a fontos igazságot. – húsos ujját végigsimította Nicole sebes csuklóján, majd kezébe vette a tûhegyes pennát. Gonoszul Nicole-ra pillantott. Elengedte a lány kezét, s elõvette varázspálcáját – ami fele akkora volt, mint egy normális pálca -, a tollra szegezte, s motyogott valamit. Látszólag semmilyen változás nem történt. – Kérem a kezed Machintos. – szólt gonosz vigyorral.
Nicole rosszat sejtve kinyújtotta jobbját. Umbridge mohón megragadta, s markába vette a gyilkos pennát is. Nicole lélegzetvisszafojtva várt.
Umbridge megkezdte a csuklóján az elsõ betût, Harry vonalait követve. Durván, s erõszakosan Nicole bõrébe mélyesztette a penna hegyét.
Nicole-nak minden önfegyelmére szüksége volt, hogy ne vesse rá magát Umbridge-re, s ne kezdje el puszta kézzel püfölni a boszorkányt.
Umbridge lassan írt, midnen egyes betût mélyen belevésve a lány bõrébe. Nicole fájdalmasan összeszorította izmait, mikor a penna tûhegye bemetszette a betûket húsába.
Óráknak tûnõ percek után a penna tompán koppant az asztalon. Nicole kinyitotta szemét, bár nem emlékezett rá, mikor csukta le. Umbridge feszülten figyelt. És várt valamire. A következõ pillanatban éles fájdalom hasított Nicole bokájába. A lány megrántotta a lábát, mire belerúgott az asztalba.
- Remek. – mosolygott Umbridge. – Ezt egy életre bevéstem az emlékezetedbe, ne félj. Most már lemehetsz.
Nicole kikapta kezét Umbridge karmai közül, s köszönés nélkül kicsörtetett a dolgozószobából. Csak a folyosókon haladva jött rá, mennyire fáj a lába. Éhes is volt. Sántikálva, korgó gyomorral tette meg az utat a Griffendél torony felé. Igazság szerint a csillagvizsgálóba kellett volna mennie, de fogalma sem volt róla, merre van. A klubhelyiségben nem talált mást, csak a Weasley ikreket, és barátjukat.
- Na, Lee? Ma mennyit kerestünk? – kérdezte George a rasztás fiút.
- 6 galleont, 9 sarlót, és 13 knútot. – mondta büszkén Lee.
- Nem rossz gyerekek, nem rossz! – örvendezett Fred.
- Machintos… - a fiúknak csak akkor tûnt fel Nicole, mikor a lány nyögve lehuppant a legközelebbi karosszékbe. George hamar elemében volt. – Ejnye- bejnye, neked nem órán kéne lenned?
- Weasley, most nincs kedvem a hülyeségeidhez.
- Eddig ott tartott téged Umbridge? – hüledezett Lee.
- Igen! – dohogott Nicole, majd a vértõl locskos zsebkendõjét a szemetesbe hajította. Az órájára pillantott. Már éjfél is elmúlt.
- Hermione azt mondta, hagyott neked valamit az éjjeliszekrényeden. – figyelmezettte Fred, majd újabb számolgatásba kezdtek.
- Nicole lassan felállt, majd elindult hálóterme felé. Azonban a második lépés után megbicsaklott, miután meggondolatlanul rátámaszkodott jobb bokájára. George pillanatokon belül ott termett.
- Jól vagy? – kérdezte, miközben felsegítette Nicole-t.
- Ja.
- Úristen… - George elkapta Nicole csuklóját, mikor észrevette azon a vérzõ sebet. – Fred, Lee, ezt nézzétek meg! Ez rondább, mint Harryé, pedig Nicole-nak ez még csak az elsõ volt…
A két fiú, már épp elindult Nicole felé, mire a lánynak ismét fejébe szökött a vér.
- Ez nem valami cirkuszi látványosság, világos?! – azzal kitépte karját George gyengéd szorításából, s faképnél hagyta õket.
Felérve a hálótermébe, az éjjeliszekrényén egy tálkát talált, benne valamilyen folyadékkal, s egy cetlit.

„Futkárloboncoldat. Jót tesz a kezednek. Hermione.”

Nicole lerúgta lábáról a cipõjét, és hálásan ledobta magát az ágyra, fájó csuklóját az éjjeliszekrényen levõ tálkában nyugtatva. A fájdalom valóban enyhülni kezdett. Csak a bokája ne égne ennyire…