- Nicole! Nicole, ébredj már!
- Angel, ne bökdöss már…
- Kelj már fel, csupa vér körülötted minden!
- Mi van? – Nicole megdörzsölte csipás szemeit, s álmosan pislogott Angelinára.
- Nézd meg a lábad!
Miután Nicole nagy nehezen megfürdött, Angelina letámogatta a gyengélkedőre. Ugyanis a bokája feldagadt, vörösre gyúlt, s a vér lassan szivárgott az olyannyira gyűlölt két szóból: HAZUDNI BŰN.
- De Harry azt mondta, csak…
- Igen, és úgy is volt! – vágott Angelina szavába Nicole ingerülten. – Várj… amikor egyedül maradtam vele… Megbűvölte a pennát, és ő maga véste belém a szavakat, és utána… utána fájdult meg a lábam. Igen… azt mondta, ezzel örökre az emlékezetembe véste az igazságot…
Angelina valósággal szikrázott a dühtől.
- Nicole, ugye azt, hogy örökre az emlékezetedbe véste, ugye nem azt jelenti, hogy…
- Hogy örökre viselni fogom a nyomát. – mondta Nicole, s belebambult a semmibe. Most tudatosult csak benne, mit jelent ez. A gyilkos penna szavai, mint holmi mugli tetoválás, ott marad a bokáján, örökre…
Kopp. Angelina kiejtette kezéből könyveit.
Ekkor jött Madame Pomfrey, a javasasszony, kiparancsolta Angelinát a kórteremből, szörnyülködött egy sort a seb láttán, majd kiátkozta Umbridge-et a Roxfortból.
- Madame Pomfrey, ugye el lehet tüntetni ezt? – kérdezte Nicole.
- A sebet ugyan be tudom gyógyítani, de a heg… Nos azzal nem tudok mit kezdeni. – felelte Madame Pomfrey lemondóan, majd bosszúsabb hangon hozzátette: - Umbridge professzor alapos munkát végzett… Idd ezt meg – azzal Nicole felé nyújtott egy üvegcsét, melyben, sötétzöld, mocsárszagú, bugyborékoló massza lötyögött. Nicole bizonytalanul kezébe vette, majd egy hajtásra kiitta a varázsitalt. És tényleg: mocsár íze volt. Nicole-nak először csak hányingere volt, majd mikor a gyógyital részletes hozzávalóira gondolt, öklendezni kezdett.
Miközben madame Pomfrey fertőtlenítette a sebét – Nicole lábát rögzítő bűbájjal az ágyhoz kellet kötözni, ugyanis a lány egyfolytában ugrált, annyira csípte a fertőtlenítő szer -, folyamatosan motyogott, legalább ezerszer elátkozta Umbridge-et, s valami olyasmit is említett, hogy legszívesebben elhagyná a Roxfortot, amíg a főinspektor ott tartózkodik.
Végül Nicole gyorsan belapátolta a reggelijét, majd a javasasszony morgásával mit sem törődve elindult legendás lények gondozására. Bár az órára késve érkezett, Hagrid kitűnő lelkesedéssel fogadta. Nicole integetett Hermionének, aztán Angelinához és Eveyhez sétált.
- Na? – kérdezte rögtön Angelina.
- Semmi jó – legyintett Nicole.
- Nem mondod… - hüledezett Evey. – Angie mondta, mi történt, de… na nee, ezt nem hiszem el!
- Ez van – vonta meg a vállát Nicole. – Nézzük a dolgok jó oldalát: a bokámon van a seb, és nem a homlokomon.
- Undorító… perverz… szadista… vén varangy! – füstölgött Angelina. Csak úgy szikrázott a dühtől.
- Miss. Rainforest, utoljára szólok, nem szeretnék pontot levonni a Griffendéltől! – szólt oda nekik Hagrid, mire a lányok ijedten felkapták a fejüket. Végül Angelina csak vállat vont, ezzel szemben Nicole és Evey zavartan lesütötték a szemüket, és az óra hátralevő részében nem szólaltak meg többet.
Az üvegházak felé menet, Nicole elmélyülten beszélgetett Angelinával, aki elárulta, hogy az édesanyja mugli. Nicole bízott a lányban, de egy belső hang arra késztette, hallgasson arról, hogy Pitonhoz bármi köze is van.
- És a te szüleid muglik vagy varázslók? – érdeklődött Angelina, majd sietve hozzátette: - Na nem mintha nálam ez számítana, félre ne érts, Evey szülei is mindketten muglik, és imádom a csajt – fecsegett tovább Angelina, közben tekintetével megkereste barátnőjét, aki Hermione mellett loholt, felválta nézve a saját-, illetve Hermione számmisztikás füzetét.
- Hát… Apukám félvér, édesanyám, pedig boszorkány… volt.
- Mért már nem azok? – nevetett Angelina.
-Hát nem. Meghaltak.
Angalina arcáról pillanatok alatt lehervadt a mosoly. Nicole arra számított, hogy a lány majd elpirul, zavarba jön, s motyog valami „én nem úgy gondoltam”- félét.
- Sajnálom. – mondta helyette, s átkarolta Nicole-t. – ne haragudj, nem akartam tapintatlan lenni.
- Semmi baj. Nem tudhattad…
- Mi az, mi történt? – Evey ugrott melléjük, s mikor meglátta a két lány komor ábrázatát, felvonta szemöldökét.
- Majd elmondom. – sóhajtott Angelina, s elengedte Nicole-t, hogy most Evey-t tudja átölelni.
- Hát jó. – vonta meg a vállát Evey, mit sem sejtve, majd lelkesen elkezdte hadarni számmisztika leckéjének helyes megoldását. Eközben becsöngettek, Bimba tanárnő megérkezett, s utasította a két osztályt, hogy négyes csoportokba verődve dolgozzanak –a Hugrabugosokkal összevont órájuk volt, de Nicole még csak most vette észre évfolyamtársait-. Parvati és Lavender rohantak Angelináékhoz, párokat alkotni, így Nicole -tekintetével elköszönt Angelinától-, Hermionéékhoz sétált.
- Hogy van a lábad? – Kérdezte Hermione aggódó arccal, miközben dugóhúzó-szerű, színes bogyókat válogattak ki, dobozoltak el, s címkéztek fel.
- A Madame azt mondta, hogy a tegnapi büntetőmunka nyomát örökre viselni fogom. – felelte Nicole a zizegő bogyóknak. – Mint egy mugli tetoválás, tudod…
Hermione véletlenül összeroppantott egy bogyót mérgében. Nicole nem akarta kimutatni, mennyire megviselte a dolog, így hát más vizekre kormányozta a beszélgetést.
- Mione, tegnap, mielőtt Harry meg én elmentünk büntetőmunkára, Harry valami edzést emlegetett…
- Gondolom feltűnt, hogy Umbridge nem hagy minket varázsolni… - kezdte Ron, de Hermione leintette.
- Ron, ne felejtsd el, a listát! – szólt rá figyelmeztetően Hermione. – Szóval…
- Ránk hat az átok, rád pedig nem?! – korholta le Ron. – ennyire bízol bennünk?!
Hermione az égnek emelte tekintetét, majd Nicole-hoz fordult.
- Nicole, előbb esküdj meg, hogy nem mondod el senkinek!
- Esküszöm.
- Esküdj valaki életére, akit szeretsz! – szólt közbe Harry is.
- Esküszöm a kutyám életére.
- Most már nyugton maradtok? – fordult a fiúkhoz Hermione, s választ sem várva Nicole-hoz fordult. – Létrehoztunk egy… úgymond párbajszakkört… - azzal Hermione beszámolt Nicole-nak harmincegy gyerek titkos összejöveteléről hetente, a Szükség Szobájában.
- De hát a Szükség szobája, az nagyon kicsi! – méltatlankodott Nicole.
- De ha azt akarod, akkor elég nagy ahhoz, hogy harmincegyen bőven elférjünk benne. – Mosolygott Hermione
- Ezért hívják Szükség szobájának. – közölte Ron nagy leereszkedően.
- Ron, maradj már. – szólt barátjára Harry.
- És kik a tagjai?
A Griffendélből és a Hugrabugból elég sokan, meg van néhány hollóhátas is. Nem, mardekárosok nincsenek - előzte meg Hermione Nicole újabb kérdését. – De majd a jövő héten meglátod..
- Előbb azért nem ártana megkérdezni, hogy ő is benne van-e! – vetette ellen Harry.
- Persze, hogy benne van! – vágta rá Hermione, majd Nicole-ra nézett. – Ugye, Nicole?
- Naná.
Kicsöngettek. A Griffendélesek, és a Hugrabugosok kisétáltak az üvegházból, s elindultak a kastélyba ebédelni, az esőt ígérő felhőktől kísérve.