Egy hatalmas mugli irodában volt George-dzsal. Menekültek egy kék lény elől. Egy másik szobába érve megpillantották a biztonsági őrökkel küzdő Ginnyt, Fredet és Ront. Nicole és George besegítettek a verekedésbe, s így öten könnyűszerrel elbántak a két vagy három őrrel. George és Ginny lefutottak a lépcsőn, Fred viszont leült egy mugli filmekről szóló könyvet olvasni. Nicole és Ron megütközve néztek rá.
- Fred, gyere már! – Nicole odarohant a fiúhoz, hogy elvonszolja onnan. – mit csinálsz?!
- Megbotránkoztatom a könyvtárat. – mondta Fred vállvonogatva, flegmán.
Nicole dühösen kitépte kezéből a könyvet, de a fiú nem mozdult.
- Nem megyek innen sehová! – jelentette ki.
Nicole Ronra nézett, aki tanácstalanul álldogált, majd ismét Fredre.
- Akkor nem vagy a barátom visította kétségbeesetten, és elhajította a könyvet, amely szépen lebucskázott a lépcsőn. Azután faképnél hagyta a két fiút; rohant Ginnyék után. Ők már lent vártak rá. Egy másik szobába akartak belopózni.
- Csak akkor gyertek, ha szólok. – adta ki az utasítást George, majd átrohant a szomszédos terembe. Nicole és Ginny azonban nem vártak; ész nélkül rohantak a fiú után. Hangokat hallottak. Gyorsan elbújtak egy szófa mögé. Nicole látta a kék lényt és egy kövér nőt mellette. Zseblámpával világítottak, majd odaléptek a szófához, s a testes nő valami féle port szórt rájuk. – A kék lény, csak így láthatta őket.
- Na gyerünk! - mondták Nicole-éknak. Ők engedelmeskedtek.
Hosszú folyosókon mentek keresztül megkötött kézzel. Nicole most vette csak észre, hogy George-on fehér öltöny van.
Ekkor elzsibbadt a karja. A másik oldalára fordult, s kinyitotta szemét.
Bambán meredt a vörös bársonyfüggönyre. Egy erőtlen mozdulattal felült, majd kimászott ágyából. A nap sugarai bágyadtan simogatták az arcát.
Nicole az ablakhoz sétált, s kinyitotta. A hűvös szellő hirtelen ütötte meg, egész testében megborzongott. A Tiltott Rengeteg fái ütemesen hajladoztak, melynek szélén barátságosan álldogált a vadőr kunyhója, sűrű, lassú füstöt köhécselve kéményéből. Majd két kutya öblös ugatását vitte Nicole fülébe a szél. Tekintetével lázasan keresni kezdte Tysont, s pár másodperc elteltével látta, amint két, testes állat lődörög a rengeteg szélén.
- Csukd be az ablakot, megfagyok!
Lavendernek köszönhetően megszűnt a varázs. Nicole fázni kezdett. Libabőrös lett a keze, érezte, ahogy a hideg végig fut a hátán. Mikor ismét a napra nézett, az már nem ragyogott olyan tisztán ás álmosan, nem aranyozta be a Tiltott Rengeteg fáinak lombkoronáit… A havat szállító felhők vészesen közeledtek a roxforti birtokhoz. A jókedv, ami Nicole-t elöntötte, elszállt azzal a galambbal együtt, amely az imént repült el a Griffendél -torony előtt.
- Jó reggelt köszönt Hermione vidáman.
-Neked is… - motyogta Nicole, s megbabonázva nézett egy tesztrált. - Te… te nem látod őket? – kérdezte Hermionétől, még mindig a szárnyas, lószerű lényeket bámulva.
Barátnője közelebb lépett hozzá, s Nicole a szeme sarkából látta, hogy a Tiltott Rengeteg felé néz.
Nem – felelte halkan. – mennyien vannak?
- Most már ketten. Egymás mellett repülnek. Olyan szépek együtt. Mintha… szeretnék egymást, és nem érdekelné őket a világ gondja. Összeolvadnak… Eltűntek.
- Nicole, jól vagy? – kérdezte Hermione, ugyanolyan csendesen, ahogy Nicole beszélt.
- Valami rossz dolog történt…
- Nicole lennél szíves végre becsukni azt az ablakot? – Lavender hangja már-már hisztérikusan csengett.
Nicole lenyelte a gombócot, ami a torkában dudorászott, ingerülten a kilincs után nyúlt, de Hermione elkapta a csuklóját.
- Nyugi. – suttogta.
- Nicole először dühösen meredt rá, de izzó tekintetét a csodálkozás váltotta fel, majd azon kapta magát, hogy megöleli Hermionét. Érezte, ahogy először meghökken, de jól esett neki, hogy barátnője viszonozza az ölelést.
- Fázom! – visította Parvati, mire Lavender mérgesen az ablakhoz csörtetett.
- Örülök, hogy ilyen irtó jól érzitek magatokat, de ha nem vettétek volna észre, közlöm veletek, hogy mások is vannak itt rajtatok kívül!
Nicole és Hermione kibontakoztak az ölelésből, majd lopva egymásra mosolyogtak.
- Ne törődj vele – legyintett Hermione miután Lavender dühösen becsapta az ablakot. Aztán Angelina ágyához sétált, s bedugta fejét a függönyön. – Ébresztő!
- Hány az óra? – hallatszott egy álmos hang valahonnan Angelina takarója alól.
- Mindjárt nyolc. – felelte Hermione, azzal szekrényéhez lépett, s öltözni kezdett.
- De én még álmi vagyok! Nagyon korán van!
- Nem reggelizünk! – szólalt meg Evey is kissé morcosan.
- Ahogy gondoljátok – hagyta rájuk Hermione, majd a biztonság kedvéért egy ébresztőórát rakott Angelina éjjeliszekrényére. – Volt már olya, hogy visszaaludtak – magyarázta.
- És lekésték az első két órát – fűzte hozzá Lavender. Úgy tűnt, már nem neheztel Nicole-ra az ablak –incidens miatt.
- Igen, és minket hibáztattak, amiért nem ébresztettük fel őket – mondta Parvati egy fogkefével a szájában.
Nicole belenézett az órarendjébe, s elfintorodott.
- Fúj, a varanggyal lesz az első két óránk. Nahát, ez igazán undorító.
Lavender letette fésűjét, aztán a nyakláncával babrált.
- Figyelj Nicole, szerintem most nem kéne csinálnod a fesztivált Umbridge óráján.
- Lavendernek igaza van – bólogatott Hermione, miközben cipőjét húzta. Ha nem akarod az év hátralévő részét büntetőmunkával tölteni, jobb lenne, ha nyugton maradnál.
- És a házkupa sem egy mellékes dolog… - morogta Lavender, jelezve, hogy ő erre célzott.
- Oké, felfogtam. – sietett megnyugtatni szobatársait Nicole, miközben kidugta fejét kedvenc piros pulcsijából, majd a tükörhöz sétált. Volna, ha nem bukik fel egy dobozban. – Ki hagyta itt ezt a szoba közepén?! – dühöngött. Mialatt haját próbálta emberi formájúra fésülni, Parvati a dobozhoz sétált.
- Nem tudom, hogy feltűnt-e, de a te neved van rajta. – mondta, s copfba kötötte haját.
- Mi a búbánat ez? – Nicole egy pálcalegyintéssel bontotta ki a csomagot.
- Édes, kis cukorfalatkáim, nem lehetne egy kicsit csendesebben? – Kiabált ki a függöny és takarója alól Angelina.
Nicole belenézett a dobozba, majd a homlokára csapott, s nevetni kezdett.
- Ez a talárom! – azzal letépte ruhájáról a csomagolást, s magára kanyarította vadonatúj roxfortos talárját, a másikat pedig szekrényébe akasztotta.
Nicole-nak megmagyarázhatatlan jókedve lett. Ő maga sem értette. A közelgő Sötét varázslatok kivédése sem érdekelte. Még akkor is dudorászott, mikor Ginny és az ikrek leültek vele szemben a reggelinél.
- Sziasztok! – köszönt vidáman
- Jó reggelt – mosolygott Ginny. Láthatóan megkönnyebbült, hogy Nicole végre normálisan beszél vele.
- ’Reggelt – ásított Fred, s kávét töltött magának.
- Machintos, hogy hogy szóba állsz velünk? – érdeklődött George gúnyosan vigyorogva, s tányérjára emelt egy sózott heringet.
- Mondd Weasley, élvezed, hogy minden szabadidődben engem gyötörsz? – vágott vissza Nicole. Több volt a nyugalom a hangjában, mint a lelkében. Belül tombolt.
- Ha minden szabad percemben téged kínoználak, Machintos, nem sokáig maradnál a Roxfortban.
- George hagyd már békén – bökdöste Ginny bátyját villájával.
- Látod, most is ő bánt! – mutatott Nicole George-ra.
- Szerintem az lenne a legjobb, ha most mindenki befogná, és enne. – javasolta Ginny, majd Nicole-ra nézett, s egy széles vigyor kíséretében hozzátette: - És Nick, kösz
- Örömmel. – Ginny csak úgy sugárzott.
- Mit köszöntök? – kapták fel a fejüket az ikrek.
- Azt ő tudja – mosolygott Ginny, s rántottája fölé hajolt.
A következő tizenöt perc nevetéssel és hahotázással telt a Griffendél asztalánál Nicole, Ginny és az ikrek körül.
- És az mi – kezdte Fred -, aminek négy lába, négy keze, két feje van, agya nincs, és megállíthatatlanul gurul?
Nicole és Ginny kérdőn néztek a fiúra.
- Crak és Monstro egy lejtőn lefelé!
George töprengő arcot vágott, majd így szólt:
- Ez nem is vicces – majd gyászos hangon hozzátette: - Ez a szégyenteljes igazság.
Nicole és Ginny hasukat fogva görnyedeztek a nevetéstől.
- Na ezt figyeljétek – húzta ki magát Nicole, s egy nagy adag rántottát pakolt szájába. – Láttatok már alagútban balesetet?
Ginny, George és Fred értetlenül meredtek rá. Erre Nicole hatalmasra tátotta száját, közszemlére téve a benne tartózkodó maszlagot. Az ikrek elnevették magukat, Ginny viszont elfintorodott.
- Fúj Nick, ez igazán undorító.
Nicole nagy nehezen lenyelte a falatot, kortyolt egyet narancslevéből, s Ginnyire függesztette tekintetét.
- Meg tudsz nekem valaha is bocsátani? – kérdezte ártatlan képpel, s közben vadul rebegtette szempilláit.
- Hát lehet neked ellenállni? – majd a két lány egymás gondolatát kitalálva bájosan csücsöríteni kezdett.
- Köhömm…
- He’? – fordult George-hoz Nicole.
- Machintos, te lány vagy. – kezdte a fiú tagoltan.
- Tudom, hogy lány vagyok! – méltatlankodott Nicole, s magában elfogadta, a tényt, hogy George egyszer még az őrületbe kergeti.
- Akkor viselkedj is úgy
- Weasley, mi lenne, ha te meg végre felnőnél?! Hetedéves vagy, végzős! És az egyetlen dolog, ami érdekel, az a kviddics! – George mélyen Nicole szemébe nézett –amitől a lány szíve kétszer olyan gyorsan vert -, s felhúzta szemöldökét. Ginny és Fred ebből semmit nem vettek észre.
- A hétvégén meccs lesz – derült fel Fred arca.
- A mardekárosokkal – dörzsölte a tenyerét George.
- lemossuk őket a pályáról - lelkendezett Fred.
- Csak Ron el ne bénázza…
Nicole lemondóan legyintett. Ginny csak megvonta a vállát. Ekkor az egyik iskolai gyöngybagoly egy levelet pottyantott Nicole fejére. Kíváncsian bontotta ki, hiszen ki küldene neki levelet?
- Ne nézzetek így rám, nem t’om, ki írta… Esetleg szeretnétek, ha felolvasnám? Hát jó...