Később, amikor este hazamentem, a kis szökésem miatt egy hónapos(!!!!)
szobafogságot kaptam. Mivel így nem nagyon tudtam órára járni, Lupin jött el hozzám, valami kulccsal, vagy mivel. Egyetlen egy jó dolog volt ebben a tanulási módszerben: nem kellett házi feladatot írni. Csak tanulni, tanulni, és tanulni.

Tanulásom céljából Dumbledore megkérte a mágiaügyi minisztert, hogy most az egyszer ne vegyék figyelembe a Kiskorúak Bűbájgyakorlását Ésszerűen Korlátozó rendeletet, és engedjenek gyakorolni. Így, amikor valami nem tetszett, (és gyakran volt ilyen) akkor különböző varázslatokat hajtottam végre a családom jelenlétében, persze észrevétlenül. Mivel ők még mindig úgy tudták, hogy nem járok tanárhoz, nem is sejtették, hogy én okoztam a kenyérpirító és a mikrohullámú sütő halálát.

Már lassan a végéhez közeledett a nyári szünet, és én minduntalan arra
gondoltam, hogy fogok eljutni a Roxfortba. Sokkal jobban szeretem ezt az új
életet, nem is hiányzott a régi. Ezzel szemben Hermione igenis hiányzott.
Mostanában csak levélben kommunikáltunk egymással, ez azonban közel sem volt olyan mulatságos, mint élőben. Josh állandóan belémkötött, akárhányszor találkoztunk, ezért igyekeztem csak végszükség esetén kijönni a szobámból.

Augusztus végén már tényleg kezdtem aggódni. Egy este lementem a konyhába innivalóért, ezért sajnos át kellet vágnom a nappalin, ahol épp drága családom nézte kedvenc kulturális vetélkedőjét, bár ők határozottan állítják, hogy nem szoktak TV-t nézni, mert az roncsolja az igen értékes agysejtjeiket. (Ennek ellenére 3 Tv is van a házban.)

-Elismerésre méltó viselkedést mutattál az elmúlt egy hónapban, Lea. Marie-val úgy döntöttünk, eltekintünk a további szobafogságtól.-Én csak szemöldökömet húzogatva (egyre följebb, és följebb) álltam a nappali végében. Na igen. Azt az intellektuálisan nem normális fajtáját. El ne csöpögjön már megfordultam, és továbbmentem a konyhába.-Úgy látom ez idő alatt magadba szálltál, és már nem gyötörnek kényszerképzetek, holmi varázslónépről (Ha te azt tudnád).-most már muszáj volt visszafordulnom, a konyhaajtóból.

-Oh, nagyon köszönöm, kedves John. Igazán nagyon megtisztelve érzem magam eme dicséretes szavaktól, amelyek éppen a te szádból özönlöttek felém.-Ezt mind olyan átszellemült vigyorgó arccal mondtam, hogy a többiek nem tudták eldönteni,hogy komolyan gondoltam-e, vagy sem. Ez volt a szerencsém. Rövid szónoklatom után otthagytam őket, és a beszerzett Coca-Cola társaságában megcéloztam a lépcsőt.

-A vetélkedő után elmegyünk itthonról. Valami szenilis vénasszony hívott meg minket vacsorára. A közelben lakik, és ezzel akarja meghálálni, hogy a múltkor John elkapta egy autó elől a zebrán.

-Én nem megyek.

-De jössz.

-Nem megyek.

-Akkor itt maradsz.

A hosszú, és velős kommunikáció után amit Marieval folytattam felbaktattam a szobámba, és folytattam, amit a konyhába való kis kirándulásom miatt félbe kellet szakítanom: Össze-vissza varázsolgattam a szobámban a különféle tárgyakat. A kedvencem egy bögre volt, akit el is neveztem Josh-nak, az épeszű bátyám után, ugyanis agyilag mindketten egy súlycsoportba tartoztak.

Naphosszat néztem élvezettel, hogyan mászkál mindenfelé a szobában. Most is éppen a farokkal és lábakkal rendelkező teásbögre küszködését figyeltem amint éppen az ágyamra próbál felkapaszkodni, amikor csöngettek.Nem mondhatnám, hogy meglepett, de ennek ellenére majdnem lefordultam az ágyról.

Unottan lemásztam a földszintre és kinyitottam az ajtót, és abban a piilanatban,amikor megláttam, hogy ki áll előtte, megint belémköltözött a remény. Legalábbis egy igen kis része. Remus Lupin volt az, ő állt az ajtóban, vagyis, már nem állt, hanem bejött.

-Szervusz. - köszöntött szokásosan nyugott hangján.-Gondolom, tudod, hogy miért vagyok itt.

-Jó estét. Azt hiszem, igen. Megint egy új...

-Nem, nem azért jöttem, hogy tanítsalak. Ilyen későn nem. Érted jöttem. A
Grimmauld térre megyünk, ott várod meg a tanítás kezdetét.

-Értem.-feleltem. Mást nem tudtam mondani, ugyanis eléggé nehezemre esett visszatartani kitörni készülő felhőtlen örömmámoromat. Jelzem, ez többé- kevésbé sikerült is.

-Továbbá Dumbledore szeretne beszélni veled a transzformációs bűbájaidról-jegyezte meg csak úgy mellesleg Lupin. Ez volt az a pont, ahol a beszélgetésünk zátonyra futott. Az arcomra kiült az az oly gyakran megjelenő pirospaprika szín,a házra pedig a síri csend és hullaszag.

-Akkor összeszedem a holmimat. De...de ugye Johnék nem azért mentek el, mert,mert ez meg lett szervezve?

-Nem. Nem szokásom mentőakciókat szervezni.