Újra a Grimmauld téren. Itt csücsülök az ágyon, olvasom a Roxfort története című könyvet, ami rettenetesen unalmas. Az elmúlt másfél órában mert már lassan ennyi ideje bújom ezt a vacakot- rá kellet jönnöm, hogy amióta Lupin megszüntette a tanulásomat segítő bűbájt (cirka 2 órája), azóta cseppet sem úgy mennek a dolgok a fejembe, mint az elmúlt másfél hónap alatt.
Igen, a gondolatok mentek a fejembe Szépen egymás után a mágiatörténet
gondolat, azután a bűbájtangondolat alattomos egy fejük van, az biztos és most egy szendvics sonkás szendvics de.. de a szendvicsek nem tudnak menetelni! A vajsörös palack is itt rohangászik. De miért? Nem vagyok szomjas na jó egy kicsit. De az a sonkás szend

-        Mi?
-        Kész a vacsora drágám! Gyere le! Úgy látom elaludtál a könyv mellet. -        Oh! Köszön ááh..öm Mrs. Weasley!
Szóval ennyit a Roxfortról. És a történetéről. Meg Hermione okos öttleteiről. Álmosan kimásztam az ágyból (nem kellet sokat malőröznöm, met már úgyis félig lennt voltam), majd elindultam a konyha felé. A lépcsőn lefelémenet szerencsém volt megismeni az Abszol út 93. szám alatt lévő üzlet tulajdonosait, akik éppen a lépcsőfordulóban hoppanáltak elém:
-        Hello!
-        Szóval te vagy Lea.
-        Biiiztos nagyon okos lehetsz,
-        ha két hónap alatt leraktál 5 RBF-et!
-        Nem hatot rakott le, George?
-        Nem, nem hiszem!
-        Mennyit is raktál le?
-        Tényleg, mennyit?
-        Kérsz cukrot?
-        FÉ-KEZ-ZE-TEK MÁR LE! meredtem rá a két vigyorgó fiúra.-
-        Először is! Nem, nem kérek cukrot, mert már hallottam hírét, milyen
marhaságokat csináltok! Másodszor, kiráz a hideg attól, hogy felváltva beszéltek hozzám! Harmadszor: nincs jobb dolgotok, mint hoppanálgatni minden ötödik méter után?
-        Nézd, kedves Lea! kezdte mézesmázosan a bal oldali fiú.  Először is: 
-        Fred! George! Hagyjátok már békén azt a szegény lányt, és gyertek végre vacsorázni! Mindenki rátok vár!
Mrs. Weasley most is jókor avatkozott be, mint mindig. Korgott a gyomrom, álmos voltam, szóval mindenre vágytam, csak arra nem, hogy az ikrei sületlenségeit halgassam. Most rajtam vlt a vigyorgás sora. Egy fülig érő mosoly kíséretében rávillantottam gyönyörűséges, és vakítóan fehér fogsoromat a fiúkra.
-        Ez most saaajnos nem jött össze, Fred!
-        George!
-        Akkor George!
Közben végre odaértünk a konyhába. Még soha nem láttam itt egyserre ennyi embert. Felbuzdultam a társaság láttán, noha nem sok tagját ismertem. A tömegben viszont egyből kiszúrtam Hermionét, ígyhát megcéloztam a mellette lévő üres széket.
-        Na hello, mi?
-        Szia! Mesélj, mi van veled? Úgy örülök, hogy újra itt vagy!  látszott rajta, hogy örül nekem, de viszont most egészen mással volt elfoglalva.
-        Valami baj van?- kérdeztem
-        Igen! -szólalt meg egy hang a hátam mögött.  Az a baj, hogy az a nem normális macska egyszerűen nem bírja féken tartani magát!!!! Nem volt még elég neki, hogy a patkányomat piszkálja, nem, mert most a baglyom kell neki!
-        Az nem is patkány volt, hanem, hanem tudod hogy ki volt!!!
A veszekedés fojt tovább, én meg időközben hátrapillantva rájöttem, hogy az imént érkezett vöröshajú fiú Ron. Az a Ron, aki annyiszor megkeserítette
Hermione életét, és sokszor keresztbe tett neki, aki olyan lelketlen és
gyerekes és szóval ilyen. De Hermione nem szerelmes belé, Nem, még
véletlenül sem, és inkább a roxforti óriáspolip-ot választaná helyette, mert
Ron képtelen felnőni, és mindig csak magával van elfoglalva, csak a saját
érdekeit veszi figyelembe.
Ronnak már kívűlről tudtam az összes jellemhibáját, roxforti életútját, az
osztályzatait, Hermionéról alkotott nézeteit (Hermione szemszögéből,
természetesen), sőt, még a tánctudásáról is kaptam ízelítőt, és a lányokhoz való érzékéről (illetve érzéketlenségéről).
Míg Ront harmincnégyszer (megszámoltam!!!!!) említette leveleiben, ezzel
szemben, a velem szemközt ülő, fekete hajú szemüveges fiúról, akit Hemione csak párszor említett, semmit sem tudtam. Azért egy pár dolgot mégis. Biztos ő Harry,akivel megannyiszor izgalmas kalandokba keveredtek Ronnal (hoppá). Aki legyőzte Voldemortot a gonosz varázslót, elkergetett vagy száz dementort egyedül, megmentette a bölcsek kövét, Ron (!!!!) kishúgát és édesapját, és tavaly közhírré tétette azt, hogy Akit Nem Nevezünk Nevén (fúha!) visszatért, de iskolán kívül ugyanolyan hányatott sorsú élete van, akárcsak a közönséges hányatott sorsú kisembereknek, azaz, mint nekem nekem.
De nem kell ám túlzásokba esni. Hermione nem szokott nekem túl sokat áradozni sem levélben, sem személyesen. Mindössze az az érdekes, hogy róla csak annyit tudok, hogy szereti az állatokat, és a csokifagyit.