-Szia anya! – mondta Lola, miközben beleugrott fiatal, szőke anyja nyakába, és megpuszilta.
- Hiányozni fogsz kicsim! Írj majd! Amilyen gyakran csak tudsz!
- Meglesz..
- Ha bármire szükséged lenne, akkor is csak szólj, és azonnal segítek.
-Rendben.
- Pénzed megvan?
- Meg.
- Ajakbalzsam, ruhák, tollak, könyvek, CD- k?
- Minden oké anya, nyugi már…
Kathrin, az anyának szólított nő elmosolyodott.
- Ne felejtsd el, mait mondtam. Mindig kell, hogy legyen benned erő. És a büszkeséged mindennél fontosabb.
- Tudom anya, nem vagyok már kisgyerek…ismersz, milyen vagyok..
- Ne haragudj…
- Semmi baj.
- Aztiszem fel kell szállnod…
- Iigen…
- Akkor viszlát a téli szünetben.
- Jajj anyu.. – Lola szemébe könnyek szöktek.
- Na indulás! Gyerünk, szedd a lábad, még itt maradsz nekem! – párat paskolva gyermeke hátsóján hátrébb lépett a vonattól, mely abban a percben elindult.
Lola az utolsó pillanatban ugrott fel a járműre, és lázas szemekkel bámult az egyre kisebbnek tűnő Kings Cross felé.

***

Lola egyedül ült egy kabinban. Fejét nekidöntötte az ablaknak, és némán bámult ki a tájra. Feje halkan kopogott a vonat rázkódásától, ő pedig egyre csak figyelte a gyülekező sötét felhőket. Éppen azon volt, hogy ledőljön aludni, amikor a kabin ajtaja felől nevetést hallott. Egy szőke, lenyalt hajú srác állt az ajtó előtt, két hatalmas gorillának ható haverjával. Őt nézték, aztán a két gorilla eltántorgott (alig fértek el a kabinok közötti vékony folyosón), a magas szőke pedig benyitott hozzá, és minden egyéb nélkül leült a lánnyal szemben.
- Mit akarsz? – szegezte neki Lola rögtön.
- Ha jót akarsz magadnak, nem beszélsz így velem. Draco Malfoy vagyok. És te? Hogy hívnak?
- Mi közöd hozzá? Nagyon nem érdekel, hogy hogy hívnak. Menj ki kérlek!
- Aranyvérű vagy? - engedte el Malfoy a füle mellett a kérdést, és tett fel egy újabbat.
- Na jó, azonnal takarodj kifelé, amíg rosszul nem jársz! - Emelete fel a hangját a lány, előhúzva a pálcáját.
- Azért nem kell így felkapni a vizet. De számíts rá, hogy ennek még lesz következménye. – mondta Malfoy idegesen, és alattomosan végigmérve a lányt, kisietett a kabinból. A lány komoran farzsebébe mélyesztette a pálcáját, és elindult, hogy behúzza az ajtót, amit Malfoy nyitva hagyott.
Amikor pont az ajtó elé ért, balról három srác sétált felé lassan. Egy kócos, fekete hajú , kerek szemüveges, és zöld szemű srác középen állt, zsebre tett kézzel lazán sétált a fekete együtteses pólójában és a lezser farmerjében, és nagyokat nevetett a mögötte beszélgető srácok viccein. Az egyik egy vörös hajú, szeplős srác, a másik pedig egy hófehér bőrű, barna hajú és szemű fiú volt. Lola keze megakadt az ajtón, szemeivel a középső srácot vizslatta, mintha megbabonázták volna.
A kócos srác (még mindig nevetve) a lány felé fordult, és a szemébe nézett. Végig nézte a lányt, amíg el nem haladtak teljesen az ajtó előtt. Lola csak akkor tért észhez, mikor körülbelül két perc múlva - még mindig ugyanott állt – és egy molett nő egy édességes kocsit tolt elé, majd udvariasan megkérdezte: - Valamit kedvesem?
- öööö…hát izé…jaah…öh…pillanat – dadogta össze- vissza.
Bevásárolt csoki békákból és a kedvenc Bogoly Berti – féle minden ízű drazséból is, majd elmélázva behúzta az ajtót, és leült a helyére.
Pár másodpercig gondolkozott, majd mikor átlátta a helyzetet, hogy mekkora hülyét csinált magából, elsorolta a kedvenc káromkodásait (basztikuli, vazzeg, anyád’ csáját) , aztán pedig szívből nevetni kezdett magán: először megáll az ajtó előtt, és mint egy nem normális, szemébe lógó hajjal bámul egy vadidegen srácot, aztán ugyanúgy áll közel 3 percig…hát ez röhejes.
Mikor lenyugodott, elővette az egyik kedvenc könyvét, Stephen King - től a Remény rabjai – t, és közben csoki békákat majszolva olvasni kezdett.
Közel fél óra telhetett el így, amikor egy aranybarna hajú, és barna szemű barátságos lány lépett a kabinba, bejelentette, hogy a Griffendél egyik Prefektusa, hogy hallott róla, hogy most fogják beosztani majd a Roxfortba, mert eddig a Beauxbatonsban tanult, majd mindent tudni akart az iskoláról. Lola türelmesen válaszolt a lány összes kérdésére. Közben kiderült, hogy a lány neve Hermione Granger, és mielőtt távozott volna, figyelmeztette a lányt arra, hogy öltözzön át talárba, azonnal megérkeznek.
Eszébe jutott Lolának, hogy talán nem is lesz olyan rossz ez a suli, legalábbis a volt iskolájánál biztosan jobb lesz. De aztán elhessegette ezt a gondolatot, emlékezve a Malfoyra, és úgy döntött, hogy vár egy hetet, és csak utána ítéli meg a Roxfortot, és annak tanulóit.
Mindenestre követte Hermione tanácsát, és fekete talárját ráhúzta hamvaszöld háromnegyed ujjú, V- kivágású felsőjére, és lezser farmerjére. Letekintett a lábára. Megint elkapta a röhögő- görcs. Nevetségesen nézett ki, a talár magas sarkú csizmával párosítva borzalmas. Ezért hát előkapta fekete, kis vajszínű x-ekkel díszített lapos cipőjét, így már mindjárt jobban nézett ki. Éppen hogy össze tudta takarítani maga körül a cuccait, amikor a vonat egy kis döccenéssel megállt.

***

Kilépkedett a folyosóra, észrevette, hogy senkinél nincsen bőrönd, ezért gondtalanul továbbindult a legközelebbi lépcső felé, ami a vonatról levezetett. Botladozva elért a célhoz, majd csak a lépcsőt nézve, nehogy leessen a nagy tolongásban, lekászálódott a szerelvényről. Már besötétedett, hűvös szél fújt, az égen pedig ezernyi csillag ragyogott. Csodás volt. Lola hagyta, hogy a hajába kapjon a szél, és mélyeket lélegzett. A felsős és nagyobb diákok egyedül ácsorgó fiákerek felé vonultak, és szépen sorjában 4-5 – ével beszálltak. Már éppen el akart indulni, amikor valaki a vállára tette a kezét. Lola érezte, hogy megroskad a hatalmas súly alatt, és egy nyögés mellett nagy nehezen ledobta válláról a lapát méretű mancsot, majd megfordult. Egy sötét, göndör szakállas és hajú, gömbölyű arcú, minden tekintetben nagy méretekkel rendelkező férfival nézett szembe. Sötét szemei barátságosan, mosolygósan ragyogtak.
- Te vagy az az új lány? Lolita?
- Igen, de a nevem Lola. – mosolyodott el a lány.
- Ohh…Jó, akkor gyere velem…te az elsősökkel jössz. – majd pedig harsányan az elsősökért kezdett üvöltözni, hogy jöjjenek hozzá, és kövessék őt.
Lola ráérősen baktatott az idegen, és az elsősök után. Nemsokára egy hatalmas tó partjára érkeztek. Olvasott erről a Roxfort történetében, a könyv szerint egy hatalmas polip él a vízben. Kíváncsi volt, vajon most is ott él – e?
A tó partján csónakok sorakoztak. Kik – sietősen beszállta a saját csónakjába. Lolának nem volt kivel ülnie, így körülnézett, kit kaphatna el, és rángathatná be a csónakjába. Közvetlenül mellette egy megszeppent szőke kislány állt, hatalmas, vizeskék szemeivel félősen nézett a lányra. Ő bátorítóan mosolygott, és megkérdezte beül- e vele. A kislány pedig nagy büszkén arra, hogy egy felsőbb évessel ülhet, igent mondott. A szőke ült előre, Lola pedig mögé.
A csónakok szinte azonnal elindultak. Lola élvezte, ahogy a szél a hajába kap, és igyekezett minden egyes kis körülményt az emlékezetébe zárni, tudta, mennyire fontos pillanat ez, hiszen először és utoljára utazik csónakon a Roxfortba.
Egyszer megkérdezte a kislányt, hogy hogy hívják (kiderült, hogy Sophie) , de nem beszéltek többet az út hátralévő részében. A csónakok egyenesen siklottak a fekete, szél által fodrozott vízen. Lassan arra lett figyelmes, hogy a kis „járművek” egy velük szemben álló kőtömb alagútjába, melynek bejáratát borostyán – függöny nőtte be, eltűntek. A sötét alagútban a csónakok megálltak. Mindenki kiszállt, majd a földalatti kikötőből kiérve körülbelül 1-2 percet gyalogoltak, amíg elérték a Roxfort kapuit. Lola megállapította, hogy soha nem látott még ilyen szép kastélyt életében.
A fél óriásnak tűnő ember kopogott a kapun. Egy királykék taláros, szigorú nézésű nő nyitotta ki a hatalmas tölgyfaajtót. Betessékelte a diákokat, és megvárta a teljes csöndet (ez körülbelül 3 másodpercébe telt, szigorú jelleme mindenkit csendre intett).
- McGalagony professzor vagyok, a Griffendél házvezetőnője, a Roxfort igazgató-helyettese és az átváloztatástan tanárnőjük leszek. Hamarosan kezdetét veszi a tanévnyitó lakoma, de előtte még beosztjuk magukat a házaikba. Azonnal magukért jövök, addig legyenek szívesek rendbe tenni magukat, és egyes sorba beállni. Spook kisasszony legyen szíves előre jönni, maga lesz az első! - emelte tekintetét Lolára.
Az említett fogta magát, és előresomfordált, miközben McGalagony professzor kivonult. Lola megigazította a haját, és amíg vissza nem tért a professzornő, addig az ujjai tördelésével foglalatoskodott. Nemsokára visszajött McGalagony, és intett, hogy kövessék. Áthaladtak a bejárati csarnokon majd egy kétszárnyú ajtóhoz értek, ami mögül izgatott csevej szűrődött ki.

***

A nagy faajtó kitárult előttük, és páratlan látvány tárult a szemük elé. Egy hatalmas terem, amelyben négy hosszú asztal állt, és ezekre merőlegesen egy ötödik, itt a tanárok foglaltak helyet. A négy hosszú asztalnál alacsony, hosszú fapadokon a diákok foglaltak helyet, és mindenki őket fürkészte, amikor beléptek a terembe. Végigvonultak az asztalok között, majd McGalagony felsorakoztatta őket a diákokkal szembe, a tanároknak háttal. A professzornő kisietett a teremből, s szinte azonnal izgatott sustorgás itta át a termet. Mindenki a szomszédjával beszélgetett.
Lola próbálta felidézni a Roxfort történetében olvasottakat: 4 ház van a Roxfortban, mindegyiknek külön tornya. Griffendél, Mardekár, Hollóhát és Hugrabug néven. Mindegyiknek egy jele van, a Griffendélé az oroszlán, a Mardekáré a kígyó, a Hugrabugé a borz, a Hollóháté a madár.
Közben eszébe jutott a srác a vonatról, szemével izgatottan kutatni kezdte a diáksereget. Szinte azonnal megtalálta. Tőle nem messze ült, neki háttal, de kissé féloldalasan, mert Hermione Grangerrel beszélgetett szórakozottan, aki közvetlen mellette foglalt helyet. De örülne, ha most ránézne…egy pillantás is elég volna…hogy újra lássa azokat a gyönyörű, rikító zöld szemeket. De a fiú nem nézett rá. Csak mosolyogva beszélgetett az aranybarna hajú lánnyal, néha meg-megvakarta a tarkóját, vagy végigsimította kezét a homlokán. Egy cseppnyi féltékenység lobbant fel benne, de ez az érzés befejezetlenül maradt, ugyanis McGalagony megérkezett a terembe, kezében egy háromlábú támla nélküli székkel, amin egy hihetetlenül poros, kopott, és szakadozott süveg állt.
A professzornő letette a széket a tanári asztal elé, majd félreállt. A teremben néma csend lett, mindenki a süvegre emelte tekintetét, melynek egyik hosszú szakadása kinyílt, és hosszú hang áradat volt hallható pár percig a teremben:
Két kis diák az előbb
Arról tanakodék,
Hogy fogja őket beosztani:
A Teszlek Süveg, vagyis én.
Ne aggódjatok kis barátaim,
Csak húzzatok kobakotokra,
Megmondom én rögtön,
Melyik házba kerül a koma.
Griffendélbe úgy kerülhetsz,
Ha bátor vagy és merész,
Oda téged nem visz más,
Mint a hősiesség és a józanész.
Hollóhát lesz társad,
Ha a tanulás meg nem árthat,
Ha okos vagy és szerény,
Oda kerülsz, ez tény.
Házad lesz Hugrabug,
Ha békés vagy és igazságos,
Nyájasnak lenni ott nem kiváltságos.
Mardekárba hivatalos,
Aki ravasz és furfangos,
Ha a sötétség nem riaszt,
Oda kerülsz az igaz.
Ne félj tőlem barátom,
Jó helyre osztlak,
Hét év múlva majd irigyelni fogod
A fiatalabbakat.
A teremben tapsvihar tört ki, páran fütyültek is. McGalagony kezébe vett egy pergament, és beszélni kezdett (mikor már a tapsvihar elcsitult):
- Akit szólítok, fejére húzza a teszlek Süveget, és ráül a székre. Tudatnám a tanulókkal, hogy ebben az évben egy felsőbb éves tanulót is beosztunk, aki egy másik iskolából jött hozzánk.
Pár pillanatig minden szem Lolára szegeződött, aki idegesen állta a tekinteteket. Milyen szépen fejezte ki magát McGalagony professzor…nyugodtan megmondhatta volna, hogy kirúgták, őt nem érdekelte volna. Idővel úgyis mindenki megtudja majd, ha egyáltalán hozzá fog szólni valaki.
A professzor széthajtotta a pergament, és kimondta az első nevet:
- Sophie Kingle.
A szőke kislány, Lola útitársa elpirult arccal kivánszorgott, fejébe húzta a süveget, amely rácsúszott a homlokára, kis lábai alig súrolták a földet a széken ülve. A süveg rövid idő múlva ezt kiáltotta:
- Griffendél!
A kislány boldogan leugrott a székéről, ráhelyezte a süveget, és elvágtatott a Griffendél asztalához, ahol mindenki tapsolt és ujjongott.
- Christina Boll.
- Mardekár!
Most a Mardekár asztalánál dübörögnek és tapsolnak.
- Thomas Clements.
- Hugrabug!
- Jerry Krueg.
- Hollóhát!
- Polly Limes.
- Griffendél!
- Oliver Jakob.
- Hollóhát!
- Astrid Lola Spook.
Lola a nevét hallva mélyen kifújta a levegőt, és odalépkedett a süveghez. Fejére vette, és várt. Nézte a diákokat, mind őt figyelték, kivétel nélkül. Egyszer csak a fejében megszólalt egy hang:
- Bátornak bátor, azt meg kell hagyni. Ész…okos ám, de még mennyire! Békés…nem, Hugrabug kizárva. Mi van még benned?.......hmmm….. (hosszú szünet) akarat, erő, makacsság, bátorság, a tudás utáni vágy, és…nocsak! Vonzod a bajt, mint senki más! Lám-lám….Mégiscsak tudom, hova tegyelek. GRIFFENDÉL!
A ház nevét már mindenki hallotta. A Griffendél asztalánál hatalmas ujjongás tört ki, egyesek felállva tapsoltak: hiszen náluk van az új felsőbb éves diák! Lola levette fejéről a süveget, lopva rápillantott McGalagonyra, aki elismerően bólogatott, majd elindult az asztal felé.
Az volt a terve, hogy leül az asztal legvégére, de már távolról látta, hogy Hermione feláll, és fülig érő szájjal nyújtja felé a kezét. Mikor odaért hozzá, kezet fogtak.
- Gratulálok! Sejtettem, hogy ide kerülsz, látszott rajtad, hogy Griffendélesnek való vagy. – mondta Hermione.
- Kö.. – kezdte Lola, de a vörös hajú, szeplős fiú, aki Hermionével szemben ült, a szavába vágott:
- Hát persze Hermione, te mindent tudsz. Én meg előre megsejtettem valahogy, hogy le kellene ülnötök, mert Dumbledor felállt.
Hermione vágott egy fintort, és maga mellé ráncigálva Lolát, leültek. A lány észrevette, hogy mindenki a tanári asztal felé néz, ezért ő is odafordult. Középen egy félhold alakú szemüvegben, hosszú ősz szakállal és hajjal egy magas férfi állt. Kedves szemei, de szigorú arca volt, hosszú, fekete süveget viselt, hozzá tartozó fekete selyem talárral, amelyben ezüst és fehér kacskaringós vonalak futottak. A férfi beszélni kezdett:
- Köszöntök mindenkit a Roxfortban! Az újakat, és a régieket is. Nem akarom terhelni a gyomrotokat azzal, amit mondani akarok, mert meglátogatt ma a konyhát, és úgy hiszem soha nem volt még olyan lakománk, amilyen most lesz. A többit a végén. Jó étvágyat!
A diákok harsány nevetés közepette megtapsolták az igazgatót a tanárok pedig fejüket csóválva mosolyogtak. Mire Lola visszanézett az asztalra, tele volt minden. Káprázott a szeme! Mindenhol töklé, hasábburgonya, sült csirke, bárány és marhahús, köretek, és minden amit szem-száj el tud képzelni. Most vette csak észre, hogy mennyire éhes. Mivel mindenki más is, ős is nekiállt enni. Szedett magának a hasábburgonyából, az angolszalonnából, a sárgarépából, és a finommártásból, majd jóízűen falatozni kezdett. A vele majdnem szemben ülő vörös hajú srác odaszólt neki:
- Pfuj! Mi ez a diétáskaja a tányérodon!?
Lola lenyelte a falatot, majd „válaszolt”:
- Hogy mondod?
- Mért nem eszel húst?
- De hiszen eszem! Itt a szalonna!
- Na és nem kérsz esetleg a marhahúsból?
- Köszi, nem. Most erre vagyok kajás.
- Najó, de ezért főztek ennyit a házi manók?
- Jajj Ron, ne szekáld már! – szólt rá Hermione.
- Most a te nevedben beszéltem! Te vagy úgy oda a házi manókért!
- Na és aztán, majd megeszi más! Fejezd már be…inkább mutatkozz be neki!
- Ja tényleg…bocsi. Ron Weasley vagyok. – megtörölte a kezét egy szalvétában, és a lány felé nyújtotta. Ő szintén így tett, majd ő is bemutatkozott.: Astrid Lola Spook.
- Tyűű….de hosszú neved van.
- Hívjatok csak Lolának. – mosolyodott el a lány , és nekilátott a sárgarépa főzeléknek.
Ron bólintott.
- Hát ez nem igaz. Harry! Beléd nem szorult egy kis jó modor? - szólt Hermione a mellette ülő fekete, kócos hajú, zöld szemű srácra.
- Mi? – kérdezett vissza.
- Ide se figyelsz!
- Hát persze, hogy nem, nem látod, hogy más dolgom van?
És valóban, Harry éppen egy kísértettel társalgott.
- Ja bocs.
- Nincs semmi, mindjárt mondhatod. – és visszafordult beszélgetni a kísértettel. A lány nézte egy darabig a fiú hátát, majd észbe kapott, és nekiveselkedett a kiszedett ételnek. Éppen befejezte az evést, amikor a tányérok és étkek eltűntek, és helyettük új , tiszta tányérok, vették át a helyüket, valamit rengeteg puding, sütemény, édesség és gyümölcs foglalt helyet a tálcákon.

***

Lola pudingot , és két banánt választott magának.
- Nos Harry, nincs kedved bemutatkozni Lolának?
Harry ránézett a lányra, kedvesen elmosolyodott, a kezét nyújtotta, és elmondta a nevét:
- Harry Potter.
- Astrid Lola Spook. De Lolának hívj.
- Rendben. – mosolyodott el Harry ismét, és elengedte a lány kezét.
- Melyik iskolából jöttél át? – kérdezte a srác, miközben nekiállt egy banán meghámozásához.
- A Beauxbatonsból.
- És miért? – kérdezte Ron.
- Kirúgtak.
Hermione kezéből kiesett a villa, rajta a pudinggal.
- Miért???- kérdezte meghökkenve Ron.
Lola látta, hogy Hermione és Harry is érdeklődéssel figyelik.
- A Beauxbatonsban nem nézik jó szemmel, ha valaki negyedvérű, jó sötétvarázslatok kivédéséből, és mugli cuccokat hord be a suliba. Csak az alkalomra vártak, hogy kirúghassanak. Meg is adtam nekik. Az utolsó előtti napon gyönyörű volt az idő. Lementem a hatalmas fa alá, amely az iskola előtt áll. Csak éppen írogattam, amikor az igazgatóhelyettes a hátam mögött termett. Persze nem tudtam, hogy ő az, csak az árnyékot láttam. Azt hittem, Oliver Stamps az, az a barom, aki mindig ijesztgetett. Így hát egy gyors mozdulattal elkaptam a lábát, és magamhoz rántottam, így egyensúlyát vesztve a hátára esett. És kirúgtak.
Ron hihetetlen hahotába kezdett. Nem bírta abbahagyni, folytak a könnyei a nevetéstől, harry szintén kétrét görnyedt. Hermione leereszkedően nézett rájuk, és amikor nagy nehezen abbahagyták, ezt vetette oda nekik:
- Szánalmasak vagytok!
- Bocs Lola, de ez eszméletlen poénos. – mondta Ron.
- Igen, tudom. De csak addig, amíg haza nem küldenek a suliból…na jó, ez is oké ,mert örültem is neki. – most az egyszer jutott eszébe ez a gondolat. Hiszen hihetetlenül örült neki, hogy eljöhet a suliból! Mindig a Roxfortba akart járni. Most ezzel a gondolattal végignézte magában a tanár lábának kirántását, és ő is elkezdett nevetni. Szívből jövően. Hermione úgy nézett rá, mint aki megbuggyant, Harry együtt nevetett Lolával, Ron pedig már azzal törődött, hogy Malfoy fülét eltalálja málnás cukorkával, villáját katapultnak használva.
Nemsokára pohárkocogtatást hallottak a tanári asztal felől. Az egész teremben csend lett, mindenki Dumbledort figyelte, aki ismét állt, és mosolyogva nézte a diákokat.
- Nos, remélem mindenki jól lakott. Akkor a gyomorrontó részek most következnek. Mindenki tudja, mi történt az elmúlt évben. Az igazgatócserékre, és a kényszerítésekre gondolok most egészen pontosan. Először is szeretném megköszönni minden diáknak, aki segített helyre állítani a rendet, másodszor pedig ez egy nagyon jó példa arra, hogy iskolánk mennyi mindent kibír. Remélem az új diákok is azon lesznek, hogy segítsék az iskolát, és a világot. Manapság Nagy szükség van , még a diákok erejére is. Bár látszólag minden helyre állt, úgy érzem ez is csak egy átmeneti korszak. Ezért megkérek mindenkit, hogy legyen elővigyázatos. Ennyit szerettem volna. Jó munkát erre az évre! Megkérném a Prefektusokat, hogy kísérjék az elsősöket a hálótermeikbe.
- Persze te velünk jössz. – mondta Hermione Lolának, és belékarolt.
Harry odasomfordált Ron mellé, és így mentek 4 –es csoportban felfelé a Griffendél klubhelyiségéhez. Rengeteg folyosón haladtak át, és ezernyi lépcsőn is. És a lépcsők mozogtak! Ez teljesen új volt a lánynak. Nem úgy mozogtak, mint a mugli bevásárlóközpontokban a lépcsők, hanem szinte kimozdultak a helyükből az egyik oldalon, és átfordultak egy másik részhez. A klubhelyiség bejárata egy kép volt. Egy Kövér Dámának nevezett igencsak molett, rózsaszín ruhás nő ült rajta.
- Jelszó? – kérdezte a képről a nő.
- Piperetáska. – szólt Hemrione.
Erre a kép kinyílt, ők pedig bemásztak rajta.
- jjéézusom. Ez halál ciki. Nem tudtatok volna valami mást kitalálni? – kérdezte Ron Hermionétől.
- Cho találta ki.
- Szerencséd van Harry, hogy nem jársz vele, az a csaj egy rémálom.
Harry elfintorodott, hátraránotta Ront hermionétől és Lolától, majd lekevert neki egy pofont.
- Héj! – ordított fel Ron. – Ezt meg miért kaptam??
- Szerinted? – sziszegte Harry.
- Fiúk fejezzétek már be! – szólt hátra nekik Hermione. – Inkább vezessétek körbe Lolát, addig én megkeresem, melyik szobában lesz a helye.
- Oké. – mondta Harry.
- Hát ezen nincs mit körbevezetni. Ez a klubhelyiség. Vannak fotelek, kandalló…
- Oké, oké, értem. – mondta Lola, és fogta magát, leült az egyik fotelbe, távol húzódva Harryéktől.
- Na ezt jól megcsináltad! – mondta Harry Ronnak.
- Mert?? Most nem értem min sértődött be, csak azt próbáltam hangsúlyozni, hogy itt nincsenek folyosók, vagy ilyesmi, körbetalál maga is…inkább dumáljunk.
- Akkor ezt mondd meg neki.
- De mért én?
- Jézusom Ron, hiszen miattad sértődött meg.
- Ja tényleg.
Ezzel odakullogott Lolához, és bocsánatot kért tőle. A lány megbocsátott, és odament Harryhez, Ronnal együtt.
- Szóval? Szent a béke? – kérdezte Harry.
- Az. – válaszolt Ron.
- Helyes. Tényleg Lola, honnan jöttél? Melyik városból?
- Londonból. De igazából nem vagyok teljesen angol.
- Tényleg? Ja, biztos francia vagy.
- Nem.- mosolyodott el a lány. – Félig magyar, félig angol vagyok.
- Komolyan? – kérdezte Hermione, aki pont akkor érkezett melléjük.
- Igen.
- A magyar nyelv a világon a harmadik legnehezebb nyelv. Ugye így van?
- Igen így.
- És a magyar nők a világon a legszebbek. – mondta Ron.
- Aha igen. Engem kivéve.
- Ne csináld! – mondta Ron.
- Tök szép vagy…tényleg. – mosolyodott el Hermione.
- Kösz….- mondta a lány.
Harry pedig elvörösödött, és inkább úgy tett, mintha nem hallott volna az egészből semmit.
- Ja, egyébként velünk alszol egy hálóteremben! – mondta Hermione.
- Wow! Komolyan?
- Igen. Nyolcan alszunk együtt. Majd bemutatom a csajokat. Külön vannak a lányok és a fiúk hálótermei.
- Remek.
- Akkor menjünk.
- Oké, én úgy is fáradt vagyok. – mondta Harry.
- Hát akkor jó éjt! – mondta Lola, és vágyakozó pillantást vetett Harry felé…de nem számított rá, hogy Harry elkapja ezt a pillantást. A srác elmosolyodva szólt:
- Neked is.
- Jó éjt! - szállt be a köszöngetésbe Hermione is, de szavai nem találtak gazdára, Harry és Ron már el is tűntek, Lola pedig belékarolt, és elindultak a hálótermekhez.
Mikor elértek a szoba elé, Hermione ezt suttogta neki:
- Ne lepődj meg, tapadni fognak rád, mint a piócák!
- Oké. – mosolyodott el Lola.

***

És szépen körbejárva a hatalmas szobát, mindenkinek bemutatta lányt. Először egy hátközépig érő barna hajú, barna szemű lány került a sorra. Éppen az ágya előtt térdelt, és a nagy utazótáskájából (amely belülről hatalmas volt, mint mindenki másé, aki elvégezte rajta a térnövelő bűbájt) pakolta ki a dolgait.
- Szia Mia! - köszönt neki Hermione. – Ő itt az új csaj!
- Ooh, Szia! - fogott kezet Mia Lolával.
- Szia!
- Majd dumálunk oké, mert most éppen rengeteg a dolgom.
- Rendben, oké.
Mia elmosolyodott, és folytatta a dolgát. Lola meg is állapította magában, hogy Mia pont úgy néz ki, mint egy mugli színésznő, Julia Stiles. Tovább haladtak, most két hosszú, barna hajú lány következett, akik szinte pontosan ugyanúgy néztek ki, és azon veszekedtek, hogy melyiküké a Jóslástan –könyv, amit az egyikük otthon hagyott.
- Ők Parvati és Lavender! – mondta Hermione Lolának.
Mikor meglátták Lolát, mindketten csábosan mosolyogni kezdtek, és lelkesen kezet ráztak a lánnyal. Aztán persze folytatták a veszekedést. Hermione fejét rázva tovább vezette Lolát. Most szintén két lányhoz érkeztek, de ők már nem voltak ikrek. Az egyik egy hosszú fekete, vörös melíros hajú lány, egy fekete Edda – feliratú hatalmas póló volt rajta, és éppen azon szorgoskodott, hogy a saját ágyán az elhúzható függönyt világoskékre változtassa.
- Anne!
- Tessék! – fordult oda a lány.
- Ő az új csaj, Lola.
- Á, szia! Anne Junkie vagyok!
- Astrid Lola Spook. – fogtak kezet.
- Nézd csak, pont mellettem alszol! – mondta Anne Lolának.
- Tényleg!
- És Jessica mellett… - mosolyodott el Hermione.
Lola ágya éppen két ágy között volt, és vele szemben, a szoba túloldalán is volt egy ágy. Így tulajdonképpen 3 szomszédja is volt.
- Najó, gyere, még bemutatlak valakinek.
- Oksi.
Tovább vezette Lolát, egyenesen a szoba végébe, ahol egy ablak állt. Az ablak mellett egy rövid, extreme ( össze-vissza zselézett) rövid szőke hajú , szemöldök piercinges csaj állt, aki éppen egy könyvből keresett ki varázsigéket.
- Lana!
- Tessék! – mondta a lány, fel sem pillantva.
- Ő Lola, az új csaj. Vele szemben van az ágyad!
- Szia Lola! Lana Collie vagyok. – mondta a lány elmosolyodva.
- Lola Astrid Spook.
- Jujj, hívhatlak Astridnak?
- Ahogy gondolod. – nevetett fel Lola.
- Oké, akkor ezt megbeszéltük.
- Gyere Lola, öltözz át! – mondta Hermione.
- Rendben.
Lola elindult az ágyához. Elővette a bőröndjét, kiemelte a ruhái közül a fekete-türkiz úszós- lezser boxerét, és egy sötétkék-piros-fehér new yersei – s eredeti pólót, és átöltözött.
Nemsokára bejött egy magas, vékony lány, hosszú, szőke vizes hajjal, fehér trikóban és fehér francia bugyiban. Tökéletes lábai fénylettek, fehér törölközőjét lazán átvetette a vállán.
- Na végre jessica! – mondta Hermione a lánynak. – Ő itt Lola, az ágyszomszédod.
- Üdv! – mondta a szőke lány.
- Szia! – köszönt Lola.
- Itt már nem lehet normálisan fürödni sem! – suttogta a lány Lolának, miközben ledobta magáról a törölközőt.
- Na jó, oké emberek, lássuk hogy állunk! Hé, csajok! Gyertek már ide! -. Hermione szólítására köré gyűltek a lányok. – Szóval itt van Lola, az új lakótársunk. Még nem ismeri a dolgainkat, úgyhogy röviden elmagyarázom: ebben a szobában szinte csak muglik vannak…van aki félvérű, van aki negyedvérű, mint te, és van, akiben egy csöppnyi varázslóvér sincsen. Szóval mi behozzuk a suliba a CD-jeinket, ilyesmiket, amik mugli dolgok, és nem tudunk meglenni nélkülük. Egyszerre élünk mugli és varázsló életet. Szóval átalakítjuk ezt a szobát, úgy, ahogy mi szeretnénk, de erről sneki sem tudhat, rendben?
- Rendben.
- Akkor lássunk neki!
- Mia, Kérjük a foteleket!
- Anne, te az ágytakarókat és a függönyöket csináld meg! Ja meg a szőnyegeket is!
- Jessica, tiéd a lány- sarok!
- Parvati, Lavender! Ti a kis könyvtárunkat és a filmeket rendezzétek!
- Lana, virágok, díszek, dekor dolgok.
- Én vállalom a ruhás- sarok rendezését.
- Lola, posztereket vállalod?
- Persze!
- Oké, akkor hajrá! Minél előbb végzünk, annál lelőbb alszunk.
De egyikük sem aludt azon az éjszakán két óránál többet. A térnövelő bűbáj elvégzése, amivel óriásivá, szinte lakás méretűvé tették a szobát, és a rengeteg munka alaposan kimerítette őket.

***