- Jajjj neee! Kapcsold már kiiiii!!! – visította Jessica, és hófehér párnáját a fejére húzta.
Lana lekapcsolta a mobilját, mely dallamosan csengett.
- Mennyi az idő? – kérdezte álmosan Hermione.
- 6:20. – válaszolta Lana, és ezzel a lendülettel fel is kelt az ágyából, belebújt citromsárga szőrös papucsába, és fehér-narancs tapadós sortjában és topjában kilibeget a szobából. Parvati nyögve megszólalt:
- Na jó, keljünk fel!
- Helyes! – mondta Lola, felült ágyán és félrehúzta a tegnap éjjel átváltoztatott átlátszó, fehér-citromsárga ágyfüggönyét. Fel állt, és egyenesen a ruhássarokhoz sétált, ami a szoba legtávolabbi sarkában helyezkedett el. Itt mindenkinek volt egy ruhásszekrénye, és egy cipős része is. Nehezen oldották meg, hogy mindenkié elférjen, de a térnövelő bűbáj segített. Lola kiválasztotta magának a cuccait, majd felöltözött. Éppen készen lett, amikor Lavender Brown hatalmas csattanással a padlón landolt. Lola gyorsan ránézett, és mikor meglátta a nagyokat nyögő, a földről feltápászkodó lányt, szívből nevetni kezdett. Igen, ez történt vele mindig. Amikor egy vicces, poénos esetet lát, nem tudja türtőztetni magát akkor sem, ha az eset másoknak fájdalmas.
- Mit csináltál? – kérdezte tőle nemsokára Lola, mikor abba tudta hagyni a nevetést.
- Leestem az ágyról. – mondta a lány kelletlenül, és belebújt szűk ciklámen pántos ruhájába.
- Nem értem, miért csípjük ki magunkat, ha ráhúzzuk a talárt? – kérdezte Parvatitól.
- Mert nem egész nap van rajtunk a talár. Ha bejössz a klubhelyiségbe, vagy ide, akkor leveheted. – válaszolta Parvati, miközben rendbe tette az ágyát.
- Óóh, értem.
Lola összepakolta a cuccait, majd vékonyan kihúzta fekete szemcerkával a szemeit.
7:00- ra már szinte mindenki készen is volt, ezért elindultak a nagyterembe. Mikor a lány leért Mia- val, felnéztek a nagyterem mennyezetére: felhőtlen volt, és végtelenül tiszta. Az ablakokon beragyogott a napfény, kellemes hangulat uralkodott a diákseregen. Lola már távolról kiszúrta Harryt, amint Ron és még pár srác társaságában fogyasztotta a pirítósát.

***

Mia Harryéktől elég távol eső helyre akart ülni, de a lány közelebb vonszolta pár hellyel Miat, arra hivatkozva, hogy ott égettek a pirítósok.
Éppen neki kezdtek az evésnek, mikor Jessica kezéből kiesett a kés, amivel a szalonnát próbálta felvágni, és úgy nézett, mint akit megbabonáztak.
- Mi történt? – kérdezte Parvati.
- Oh, jézusom,jézusom,jézusom…
- Mi van?
- Nem szóltunk Anne – nek.
- Oh a franccba…
- Jajjj neee….- sajnálkozott Mia.
- Tuti ott fekszik még az ágyában…
- Mert? Magától nem kel fel? – kérdezte Lola.
- Ugyan! Anne?? Ha tehetné egész életében csak aludna! Na jó, ki me…
- Na azért ez nem így van! - szólt egy hang a lányok háta mögül, mire mind hátra fordultak.
- Hát- ezt- nem- hiszem- el…- mondta tagoltan Mia.
Az egyik csaj egy hosszút füttyentett, majd Lola és Mia közé beült Anne, bezsebelve a csodálkozó pillantásokat.
- Hogy csináltad? Életedben először értél le időben, úgy hogy nem szóltunk. – mondta Jessica.
- Szépen. Tudod nekem is van mobilom, beállítottam max. hangerőre.
- Mi??? Meg beszéltük, hogy azt nem lehet, mert meghallják kint.
- Már nem. Hangszigeteltem a falakat.
Erre mindenki nevetni kezdett, és elismerően megveregették a lány vállát. Hamarosan bagolyhuhogástól és szárnycsapkodástól lett hangos a terem, ugyanis száz meg száz bagoly repkedett be a nyitott ablakokon át, melyen a napfény is beszűrődött. Sok kis csomag, levél és újság pottyant az emberek ölébe. Lolának a Reggeli Próféta aznapi száma jött meg, és egy levelet kapott az anyujától, amit úgy döntött, majd csak később bont ki, így félvállas táskájába süllyesztette. Nemsokára McGalagony is megérkezett, és kiosztotta az órarendeket. Az első órájuk bűbájtan volt. Az újságok elolvasása után indultak is az órára.
Lola állt fel utolsónak a csajok közül az asztaltól, és mikor vállára vette a táskáját, érezte, amint egy váll, és egy hozzá tartozó kar beleütközik az ő hátába, ennek következtében lecsúszott karjáról a táska, és a földön landolt. Mielőtt megnézte volna ki volt az illető, gyorsan lehajolt a táskáért, és felkapta.
- Jajj, ne haragudj! – mondta neki egy hang. Hátrafordult, és Harryvel találta szembe magát. A srác haja ízlésesen kócosra volt zselézve, rikító zöld szemei máris beleszúródtak a lány szívébe, kitörölhetetlenül, és végezetesen.
- Semmi baj. – mosolyodott el a lány.
- Öhm…..na és hogy érzed magad itt? Minden rendben? – kérdezte a srác, miközben lassan elindultak egymás mellett, ki a nagyteremből.
- Rendben van minden, köszi. Jól érzem magam, mindenki rendes, a Roxfort pedig csodálatos.
- Ehgen.
- És miben jeleskedsz?
- Bűbájtan, átváltoztatástan, sötét varázslatok kivédése, és csillagvizsgálat. Na és te?
- Sötét varázslatok kivédése.
A lány elmosolyodott, és rápillantott Harryre, aki a földet nézte. Észrevett egy villám alakú sebhelyet a homlokán. „Milyen érdekes, tök jól áll neki… De várjunk csak!” A lány megtorpant, és belévillant…hiszen ő AZ a Harry Potter. Ezért nézi mindenki őt…atyaúristen, hiszen ez a srác találkozott Voldemorttal. Egész életében Harryért imádkozott, hogy maradjon életben, de mikor Sirius Black, a keresztapja a múlt évben…illetve ebben az évben meghalt, rájött, hogy nincsen isten.

***

- Végre vége van…- sóhajtott fel Jessica, miközben lefelé haladtak a dombon. Késődélután volt, a nap sugarai még verdesték a fákat, és a 8 lány együtt lépkedett a tó felé Hagrid házától, ahol a Legendás lények gondozása – óra volt.
- Igen…és egyben az utolsó óránk is volt ma, ugye? – kérdezte Lavender.
- Igen, hál’ istennek.
- Akkor jó.
- Én most legszívesebben felmennék a szobánkba, ééss…zenét hallgatnék- mondta Lola.
- Én is. - szólt Anne.
- Én meg leckét akarok írni. – mondta Hermione.
- Na de csajok, csak 5 percet, légyszi! – könyörgött Jessica.
- Csak 5 perc! - mondta Lola.
- Szeretlek! – mosolygott a szőke lány, és már le is rohant a tóhoz.
A többiek is követték. Hamarosan már mindannyian a cipőjüket levetve, mezítláb végezték a dolgukat: Hermione elkezdte betéve megtanulni az egész mágiatörténet – könyvet, Lola pedig nekiállt, és kiemelte a lényeget a saját mágiatörténet könyvéből, a többi lány pedig izgatottan beszélgetett a Reggeli próféta egyik cikkéről.

***

Lola éppen azt próbálta megmagyarázni Hermionének, hogy 18. századi boszorkányüldözések okozója maguk a boszorkányok voltak, amikor egy pár srác lazán, nevetgélve letelepedett a tó partjához, elég közel a lányokhoz, és elterültek a füvön. Nagyokat nevettek, és egyre kihívóbb pillantásokat küldtek a lányok felé.
- Na jó, én mentem. – mondta Hermione, felkapva a könyveit.
- Várj meg, én is megyek! – mondta Lola, és elkezdet ő is összeszedegetni a cuccait.
Közben a szőke, hosszú hajú Jessica akcióba lendült. Haját hátravetette válla felett, ajkait megnyalta, és egy fekete szemű és hajú srácra meredt.
- Még csak ne is álmodj róla! – mondta Jessicának Lana, de hiába. Parvatival és Lavenderrel együtt már oda is lebegtek a srácok elé.
Lana, Anne, Hermione, Lola és Mia pedig felvették cipőjüket, összeszedték a dolgaikat, és elindultak a klubhelyiségbe, de nem maradtak ott, rögtön a szobájukba mentek.
- Alohomora! – mondta Lana, és bementek a szobába. Mindenki levette a talárját, aztán nekiláttak a teendőiknek. Hermione a bűbájtan leckével foglalatoskodott, Lola elkezdet írni a két tekercses házi dolgozatot bájitaltanra, Lana elővett egy pár megsárgult lapot, és kutatni kezdett közöttük, Anne és Mia pedig az ágyukon feküdtek, és zenét hallgatva oldották meg számmisztika leckéiket.
Pár óra múlva, mikor már besötétedett, Jessica, Parvati és Lavender is megérkezett. Senkinek nem volt kedve lemenni a nagyterembe, ezért úgy döntöttek, hogy előveszik a „kajakészletüket”, és azt fogyasztják el. Csokis kekszet, chipset, müzlis joghurtot ettek, addig amíg jól nem laktak, majd Anne, Lola és Lana lementek a klubhelyiségbe.

***

- Ezt Fred és George küldte! - mondta Ron Harrynek, Seamusnak és Neville- nek a klubhelyisgében, miközben egy csomagot bontogatott.
- Vigyázz vele, tudod mire képesek! - figyelmeztette Harry.
- Jó.
Nemsokára óvatosan levette a dobozról a csomagolást, és lassan leemelte a doboz tetejét, de semmi „veszélyes” dolog nem volt benne. Találtak egy árlistát, egy levelet, és pár árucikket a boltjukból.
- Ezt figyeld Ron!
- Hmm?
- Ha ezt beveszed, annak a dolognak a jelképe száll fel a fejedből, ami éppen a legjobban foglalkoztat. Legalábbis ezt írja.
- Mi ez, cukor?
- Az.
- Hmmm….próbáljuk ki valamelyik kicsin. – mondta Ron, és rögtön lensi kezdte a prédát a klubhelyiségben, mely hemzsegett az ifjú varázslótanoncoktól.
- Á, ne. Az szemétség.
- Neville! Nincs kedved bevenni egyet?
- M- mi ez?
- Most mond- kezdte harry, de seamus a szavába vágott:
- Egy cukorka, mely védi a fogakat.
Harry értetlenkedve meredt rá, mire Seamus odasúgta neki: egy mugli reklámban láttam. Erre Harry elvigyorodott.
Neville belenyúlt a zacskóba, és kivett egyet. Mindenki érdeklődve várta a hatást, ami nem is maradt el. Neville fejéből hamarosan kis kristálygömbök szálltak fel.
- Ez meg mit jelent? – kérdezte Harry.
- Mi mit jelent? – kérdezte rémülten Neville.
- Semmi-semmi.- Mondta Seamus.
- Szerintem azt, hogy a jóslástan érdekli…nem? – kérdezte Ron.
- Lehet…- felelte harry.
- Mond Neville, foglalkoztat mostanában a jóslástan?
- I-igen..miért?
- Akkor minden rendben, működik! - mondta Harry.
- A bátyáim zsenik! – lelkendezett Ron. – Próbáljuk ki mi is!
Neville fejéből már nem is szálltak a kristálygömbök, úgyhogy mindenki beleegyezett.
Seamus vette be először.
- Huuuu….ügyesen titkoltad… - nevetett Ron.
- Mit? – kérdezte Seamus.
- Szerelmes vagy!
- Nem vagyok! – vágta rá rögtön.
- De hát a szívek nem azt jelentik?
- De!- mondta Harry.
Erre már Seamus nem szólt egy szót sem.
- Most te jössz Ron! - mondta Harry, és odapasszolt egy cukorkát a vörös hajú srácnak is.
- Oké - mondta Ron, és bevette.
- Ezt nem hiszem el. Ron, te is szerelmes vagy!
- Na ne!
- De igen!
- Szerintem ez a cukor hibás.
- Nem lehet, Nevillenél is működött. Lehet, hogy szerelmes vagy, csak nem akarsz az lenni. Nem?
- Lehet…
- Tényleg? Ki az?
- Ha lehet, ezt ne itt mindenki előtt..inkább vegyél be egyet te is.
- Oké.
- Hé, a te fejedből két féle jel is száll.
- És mik azok? – kérdezte harry.
- Úgy látom itt mindenki szerelmes. – mondta Seamus.
- Na ne…neee…komoylan?
- Aha, a te fejedből is szívecskék szállnak, meg seprűk.
- Szóval a kviddics és a szerelem. – állapította meg neville.
- Szóval itt mindenki szerelmes, csak neville nem. – mondta Ron. – Tényleg Seamus, ki a csaj?
- Ezt inkább hagyjuk.
- Nem! Mondd csak el! - győzködte Ron.
- Nem…ha ti elmondjátok, én is.
- Akkor inkább hagyjuk – vágta rá Ron.
- Rendben. Na jó, annyit mondok, hogy akik éppen most jönnek le a lányok hálótermei felőle, közülük az egyik.
Erre mindannyian oda néztek. Az új csaj, Lola, Lana és Anne jöttek le éppen.
- Komolyan? – kérdezte Harry.
- Aha. – vörösödött el Seamus.
- Hát mindegy melyik, mert mindegyik jó nő. – állapította meg Ron.
A három lány leült a kanapéra, és vidám beszélgetni kezdtek. Ron, Seamus, és Harry szépen végigmérték a lányokat.

***

Anne ült a kanapé egyik szélén. Hússzú fekete, vörös melíros haja egy fekete hajgumival copfba volt fogva, csípőfarmert viselt fehér, csatos övvel, kék top és kék hímzéses drapp ing feszült felsőtestén, arcát ezüst karika fülbevalók, a fekete szemceruza és az ezüst szemhéjfény emelte ki.
Anne és Lana között ült Lola. A lány csípőfarmert viselt, hozzá egy fekete tompított szegecses övet, egy élénk zöld, ujjatlan topot, hozzá egy divatos, fekete-barna V- kivágású gombos „kosztüm felső” szerű blézert, duplán kilövetett fülcimpáin egy zöld strasszos virág-pár, és egy-egy kis ezüst pötty ült. Vállig érő barna, sötétlila melíros tépett haja oldalra volt fésülve és leengedve, zöld szemeit a zöld szemceruza és a kék szemhéjfény tette hangsúlyossá.
Lola mellett a másik szélen ült Lana. Rövid, kb. 1 dm- es szőke haja most is össze-vissza volt zselézve, mint mindig, most is ott volt a szemöldök piercing szépen kiszedett szemöldöke mellett. Arany és barna színű volt a szemhéja, egy zöld pólót viselt, hozzá barna- citromsárga bársony térdszoknyát, fekete szegecses karkötőt és övet, fekete necc harisnya ölelte körbe a lábait, hozzá pedig egy narancsszínű converse, műbőr , magas szárú tornacipőt húzott.
- Na jó, én megyek aludni. Nem jöttök? – kérdezte Neville.
- Én még nem. Ron, nem maradunk egyet sakkozni? – kérdezte Harry.
- De.
- És te Seamus?
- Én megyek.
- Akkor sziasztok! - köszönt el a két srác, és eltűntek a fiúk hálótermeihez vezető lépcsőkön. Ron és Harry pedig elindultak kandalló elé, ahol a lányok is ültek. Köszöntek nekik, aztán elővették a sakkot, és játszani kezdtek. Harry nem is figyelt a játékra, csak gondolkozott, és már azt sem vette észre, hogy zsinórban harmadszorra verte le Ron.
Hamarosan elkezdett kiürülni a klubhelyiség, Ron is nagyokat ásított, és a lányok is kezdték abbahagyni a beszélgetést. Harry érezte, hogy fel kellene menni, és lefeküdni, de valami visszatartotta. Valami erőt érzett magában, ami kitörésre vár. Tudta, hogy ez az egész gyors, és nem szabadna siettetnie, de nem tudott mit kezdeni magával. Már éppen azon volt, hogy odamegy a lányhoz, és megkérdezi tőle, hogy holnap mi lesz az első órájuk, vagy valami mást, amikor Ron karon ragadta, a lányoknak jó éjt kívánt, és felhúzta Harryt a fiúk termeihez vezető lépcsőn. Hát igen, Ron bármennyire is szereti a vicceket, azért azt nem hagyná, hogy a legjobb barátja beégjen.

***

- Na? – kérdezte Ron másnap a nagyteremben, miközben lenyelte a narancslevét.
- Semmi… - mondta Harry fájdalmasan, miközben letette a ronggyá lapozott reggeli Prófétát.
- Talán örökre eltűnt.
- Nem! Ron, figyelj! Ez a vihar előtti csend…nem tűnt el csak úgy. Visszajön. Tudom.
Ron hosszú ideig hallgatott, majd kissé sápadtan bólintott, mint egy tudomásul véve a dolgot.
Már jó negyed órája ehettek, mikor Ron immár tejfehér arccal ledobta kését villáját, és nagyot nyelve Harryhez fordult:
- Rájöttem.
- Mire?
- Tudok Harry mindent! Érted!?? MINDENT! – visította Ron.
- Hé,hé, Ron, nyugi már oké? Menjünk fel a klubhelyiségbe, de ne itt mindenki előtt csináld a fesztivált!
- Harry, azt hiszem nem értettél. Rájöttem az egészre!…mindent tudok…
- Értem, de ha mindenki előtt mondod ezt el, akkor már mások is tudni fogják. – azzal fel rángatta Ront a klubhelyiségbe.
- Oké Ron, mesélj! - mondta Harry, miután leültek a klubhelyiségben a kandalló elé.
- Figyelj! Azt mondtad, hogy Voldemort felkapott egy nőt, mielőtt eltűnt a Mágiaügyi Minisztériumban….ugye?
- Így volt, igen.
- Az…az a nő…találkoztam vele a nyáron.
- MICSODA?
- Az abszol- úton mentünk anyával. Mondtam neki ,hogy benézek george- ék boltjába. De mielőtt bementem volna, egy nő az utamat állta, és olyanokat mondott, hogy nézzek az orrom elé, és hogy vigyázzak magamra.
- És?
- És aztán elment, de éjjel vele álmodtam, és rájöttem, hogy ő az a nő, akit felkapott Voldemort. És rájöttem, hogy ismerős az arca, mintha minden nap látnám. És látom is! Minden nap! Az egész világ látja! Megvannak a reggeli próféta számai egy hónapra visszamenőleg?
- Meg…- mondta rekedten Harry.
- Akkor keresd elő őket! A második oldalon mindegyik példányban ott van. Egy- egy képen, valahol elbújva, a sarokban. Nem tudom miért, vagy hogy hogyan kerül oda, azt sem tudom, hogy jöttem rá, de ott van.
Harry Nem szólt egy szót sem, csak felrohant a szobájukba. Előkereste az újságokat, és lázasan kutatni kezdett. És valóban. Ott volt a nő. Igaza volt Ronnak, Mindig a második oldalon.

***

- Hogy- hogy nincs itt Harry? Beteg? – kérdezte Lola Hermionétől.
- Nem tudom. Nem hinném,hogy beteg lenne, szólt volna valaki róla Pitonnak.
- Ühüm, tényleg. – mondta a lány közönyösen.
- Mit bénázol Longbottom? – kérdezte gúnyosan, röhögve Malfoy a hátuk mögött Nevilltől, aki fülig vörösen elkezdte összeszedni a leszórt eszközöket.
- Hermione dühösen megrázta a fejét Lola pedig sajnálta a fiút, de félt, ha beleszólna Piton pontot vonna le tőle, mivel a saját házától csak nem fog.
- Hol van Harry? – kérdezte Hermione suttogva Rontól, miközben próbálta rendesen felaprítani a disznópázsitot.
- Más dolga van. – felelte tömören Ron. Hermione gyanakodva nézett rá, de nem volt ideje visszakérdezni, mert egy hang megszólalt a háta mögött:
- 10 pont a Griffendéltől! Legközelebb tartsa a száját Weasley, Spook kisasszony pedig figyeljen oda azokra a piócákra, úgy vagdossa őket, mintha vajból lennének.
Lola undorral a szívében, a tőle telhető legerősebben rányomta a pengét a pióca húsára, mely hangtalanul szétfakadt, és ketté vált.

***

- Na jó Ron, elég! MOST mondd meg, hogy hol van Harry! Egész nap nem láttuk! – mondta Hermione dühbe gurulva, mikor kijöttek a délutáni gyógynövénytan órájukról, könyékig sárosan.
- Szálljatok már le rólam, mit tudom én! – védekezett a srác.
- Nem fér a fejembe, hogyan hagyhatja ki az óráit! Ron, ha valami baj van vele, azonnal tudnunk kell róla!
- Nincs semmi baja, é…
- Áhá! Szóval tudod mit csinál…gyerünk! Mondd el hol van! – mondta „kissé” bugyután Lawender.
- Nem mondhatom el, oké? Sokan vagytok! Maximum Hermione tudhatna róla….- erre a lány felkapta a fejét- De ő se fog. – mondta Ron incselkedve, és faképnél hagyva a lányokat felrohant a Roxfortba.
*

Ron végigrohanta a lépcsőket és a folyosókat, mikor a Kövér Dáma elé ért, rögtön kimondta a jelszót. Bemászott a portrélyukon. A klubhelyiségben itt-ott üldögéltek diákok, mind a jegyzeteiket lapozgatták, vagy leckét írtak. Mivel nem találta Harryt, felment a hálótermükbe. Benyitott. Senki nem volt ott. Benézett Harry ágyának baldachinja mögé, de a srác ott sem volt. Ron idegesen a hajába túrt. Talán mégsem kellett volna itt hagynia, lehet, hogy valami hülyeséget csinált. Villámgyorsan ledobta a könyveit és a táskáját az ágyára, áthúzta a zokniját, amibe alaposan beleizzadt, majd a talárját is, mely bűzlött a sárkánytrágyától. Éppen indult volna megkeresni Harryt, amikor ő benyitott a szobába.
- Végre ! hol voltál?
- Ron! – mondták egymás szavába vágva.
- Hol voltál? – ismételte meg a vörös hajú srác.
- A bagolytoronyban. Figyelj Ron! El sem tudod képzelni, mi készül itt! – mondta Harry, miközben idegesen leült az ágyára.
Ron egy szót sem szólt, csak várta, mit mond Harry.
- Reggel megnéztem az újságokat. Igazad volt. Bellatrix ott volt mindig a második oldalon. De nem ez a lényeges, hanem hogy a második oldalon közölnek egy cikket, amikben a híres emberek utazásait írják le.
- Aha.
- És megértettem! UTAZÁSOK! Érted!??? Voldemortnak küld…
- NE MONDD KI A NEVÉT!!!!!!
- DE KI MONDOM! Szóval Voldemortot tájékoztatja folyamatosan arról, hogy mi van vele. Hogy hol van éppen. Hogy mire jutott. Az egyik képen mosolyog, a másion rossz kedve van. Érted!?
- Jézusom…- mondta Ron.
- De ez még nem minden! Találd ki, hová tart!
Ron nagyot nyelt: - A Roxfortba?
- nem. Az Azkabanba.
- MI? Önként? Minek menne oda? És egyáltalán honnan tudod?
- Önként bizony. Ki akarja hozni a halálfalókat…és hogy honnan? Ma it járt nálam Dobby. Ő mondta. Még mindig dolgozik néha Luciuséknál.

***

- Hermione! – mondta suttogva Lola éjfél táján, mikor már mindenki lefeküdt.
- Hmmm? – morgott vissza a lány.
- Elmondta neked Ron, hogy Harry hol volt?
- Nem. Elegem van Ronból…
- Tényleg? Én úgy vettem észre, mintha…khm…tetszene neked.
- MI?! – Hermione felült az ágyában, és a kelleténél kicsit hangosabban mondta ki a szót. Majd elcsitulva hozzátette: - szóval …izé…nem, nem tetszik...miből gondoltad?
- Nem tudom, csak úgy.
- Aha. Na jó éjt.
Hermionénak az volt az egyetlen szerencséje, hogy a lány nem látta, hogy elpirul, bár képzeletben Lola hozzátette ezt a jelenséget is, és mosolyogva álomba szenderült.
*
Pár óra múlva Lola izzadságtól csatakosan, fejfájással és hányingerrel küszködve lefordult az ágyáról, majd lassan, remegve az ajtóhoz mászott, és négykézláb leküzdötte magát a klubhelyiségbe.
A hold bágyadtan világította meg a kis terem ablakait, a kandallóban a tűz még parázslott. A lány immár két lábra állva egy kis asztalhoz vánszorgott, vizet töltött magának, és felhajtotta. Várt. Pár perc múlva elmúlt a hányinger, az izzadság elpárolgott, a fejfájás elillant. De a fejében még mindig ott dübörgött a mondat, amit álmában hallott: „Utálom, gyűlölöm, megvetem, megölöm, megkínzom, megfojtom, vérben megfagyasztom, féltem és szorítom.”
A fiúk hálótermei felől lépteket hallott, és a kandallóban parázsló fénynél feltűnt Harry nedves arca. Lassan lépkedett lefelé, és mikor a kandalló elé ért, lehajtott fejjel megtámaszkodott egy szék támlájában. A srác testét megvilágította a holdfény. Kócos, fekete haja előrelógott, szemüvege az orra hegyéig lecsúszott. Egész testében remegett.
- Te sem tudsz aludni? – kérdezte tőle bágyadtan Lola. Harry megijedt, elengedte a széket, és a lányra szegezte tekintetét.
- Nem…nem láttam, hogy itt vagy. – mondta csendesen. Szemét lesütötte, majd pár másodpercig a padlót bámulta.
Lola felállt, és leült a kandalló elé a kanapé egyik részére. Harry lassan oda somfordált, és leült a lány mellé.
- Nem bírod a teliholdat? – kérdezte Harry.
- De. Nem az a bajom…Csupán rossz álom…
- Aha.
- S te? Te miért nem alszol?
- Csupán rossz álom…- mosolyodott el Harry.
Egy ideig nem szóltak egymáshoz. Mindketten némán bámultak a parázsló tűzbe. Pár perc kellemes csend múlva megszólalt Harry:
- Mit álmodtál?
- Nincs kedvem elmesélni. – Rázta meg a fejét a lány.
- Kérlek…
Lola elhúzta a száját…aztán jöttek belőle a szavak:
- Nem csináltam semmit…igazából nem is álmodtam semmit…csak szólt egy hang a fejemben.
Harry nagyon furcsán nézett a lányra. Keze Lola csuklójához vándorolt, és megragadta azt. A lányon különös borzongás lett úrrá.
- Egy mondatot hallottál? – suttogta a fiú.
- Igen.
- Utálom…gyűlölöm..
- Megvetem…
- Megölöm…
- Megkínzom…
- Megfojtom…
- Vérben megfagyasztom…
- Féltem és szorítom. – mondták suttogva egymást váltogatva, az utolsó szakaszt együtt mondták ki.
Egymás szemébe néztek. Nem tudták mi történik velük, de abban biztosak voltak, hogy van bennük valami közös. Mintha egymásra találtak volna. Harry közelebb ült a lányhoz. Megfogta a kezét.
- Tudod ki szólt a fejünkben? – kérdezte a lánytól.
- Nem.
- Jó. Tudni akarod?
- Te tudod?
- Igen. – lehelte a fiú.
- Mondd.
- Biztosan tudni akarod? Ha elmondom…nincs visszaút. Velem kell tartanod.
Lola nem tudta mi az, amiben a sráccal kell tartania, nem tudta ki az aki a fejében szólt, de tudta, bármi történjék, végigcsinálja.
- Tudni akarom.
- Hát jó….Voldemort.

A lány nagyot nyelt, a szája kiszáradt, szemei égni kezdtek. Tudta mit jelent ez. Legalábbis sejtette. Harry megszorította a kezét.
- Félsz? – kérdezte a lánytól halkan.
A lány nem válaszolt. Nem félt, de ha kimondja…azt nem teheti, mert a fiúk nem szeretik, ha egy lány „túl erős” . Igent nem mondhat, hazudni nem tud…neki nem…
Harry némán nézett a lányra, zöld szemei megvillantak. A lányt kellemesen kirázta a hideg. Harry karjával átölelte a lány vállát, másik kezével még mindig fogta Lola kezét, fejét finoman nekidöntötte a lány fejének, és hüvelykujjával lágyan masszírozta a vállát.
A lányok hálótermei felől halk dallam szűrődött ki: Anastacia –tól a Sick and Tired, Lola pedig biztonságban érezte magát.

***