- Magyarázatot követelek Potter!
- Sajnálom tanárnő, de ez magánügy.
- Idefigyeljen Potter! Ha kihagy egy napot, azt csakis betegségre hivatkozva, vagy szülő, illetve gondviselő igazolásával kimentve teheti. Mivel magának nincsen ilyen, és tegnap nem tartózkodott a gyengélkedőn, ezért vagy megmagyarázza az esetet, vagy…
- Sajnálom tanárnő, de nem mondhatom el.
- Történt valami gond? A sebhelye megint fájt? Azt jelentenie kell Dumbledornak!
- Tanárnő, semmi bajom nem volt. Nem mondhatom el!
McCalagony nagyot sóhajtott:
- Ez esetben Potter 40 pont a Griffendéltől, és ma 6 órakor szeretettel várom önt a kviddics szertárban, ahol elvégzi a büntetőmunkáját. További kellemes napot! – Azzal a nő faképnél hagyta a felháborodott, reggelizni tartó Harryt.

***

- Milyen óránk lesz? – kérdezte Lola, miközben próbált rendet pakolni a táskájában.
- Legendás lények gondozása az első kettő. – válaszolta Hermione. –És ideje elindulnunk.- azzal kikapta a lány kezéből a táskát, a saját vállára tette, és elindult ki a teremből. Lola irigykedve bámult utána: milyen jó neki, annyira üde, és nem nyomja annyi teher a lelkét, mint az övét.
Felállt az asztaltól, és Hermione után rohant. Nemsokára együtt odaértek Hagrid házához. Pár diák már állt itt- ott. Lolának végre sikerült kicibálnia a táskáját Hermione kezéből, és áttette a sajátjára.
- Kíváncsi vagyok, most mivel készül Hagrid.
- Én is…jó órái vannak nem?
- Hát ahhoz képest, hogy még csak egy órája volt, legalábbis ebben az évben…ahhoz képest eddig tetszenek az órái. Egyébként úgy vettem észre, hogy te, Harry meg Ron egész jóban vagytok vele…nem?
- De, ez így van. Harryék után a legjobb barátom. El sem tudod képzelni, mennyi mindent élt már át.
- Ahham. Szimpatikus. Ő …khm…hát..ő micsoda? Illetve..roszz volt a kérdés..szóval..ő..ő egy…
- Egy fél óriás.
- Igen, ezt akartam mondani.
- Hát igen. Sajnos sok embert taszít ez, mert nem nagyon szeretik az óriásokat.
- Utálom az ilyen előítéleteket.
- Kár, hogy ezek nem előítéletek! – mondta egy hang mögöttük.Egyszerre fordultak meg. Malfoy állt mögöttük, ezúttal egyedül.
- Nocsak-nocsak, a gorilláid nélkül is lehet látni téged? – kérdezte gúnyosan Lola, mire Hermione elégedetten nézett rá. Malfoy elengedte a füle mellett a kérdést.
- Milyen nyúzott vagy ma reggel Spooks… - jegyezte meg a szőke srác.
- Nem kevésbé mint te.
- Fogd vissza magad!
- Fordulj fel!
Malfoy nem tudott mit mondani, csak némán nyitogatta a száját, majd utoljára kinyögte:
- Nem fogsz így beszélni velem! Nem beszélhetsz velem így!
Erre Lolát elkapta a röhögés…miért, ki lenne Malfoy, a pápa? De nem szólt semmit, okosabbnak látta, ha mostantól hallgat, Malfoy már megkapta tőle a magáét. A tejföl szőke srác idegesen elvonszolta magát a két lány mellől.

***

Már körülbelül jó 5-6 perce álldogáltak egyetlen szó nélkül Hermionével, amikor megérkezett melléjük Harry és Ron.
- Sziasztok!- köszöntek kórusban.
- Na végre! Mit csináltatok ennyi ideig? – kérdezte rögtön Hermione, miközben Lola egyetlen szó nélkül állt, és zavartan a földet bámulta.
- Ettünk.
- De eddig???
- Most mit vagy úgy oda, még csak 9 lesz 10 perc múlva, így is túl korán jöttünk. Attól, hogy te már itt vagy fél kilenckor, az nem jelenti azt, hogy nekünk is itt kell lennünk.
Hermione elengedte a füle mellett Ron megjegyzését, majd előkapott egy könyvet a táskájából, és lapozgatni kezdte, mire a vörös hajú srác szemét forgatva Harry felé fordult.
Lola követte Hermione példáját, és ő is elővett egy könyvet, mert tegnap kihagyta a Sötét Varázslatok Kivédésére való tanulást. Igazából nem tudja, mi történt vele mostanában. Elhanyagolja a kedvenc tantárgyait, nem veszi észre azokat az embereket, akik tényleg, annyira szeretnének felé közeledni. Illetve észreveszi őket, de fél tőlük. Pedig ő nem ilyen volt.. Valahogy változni kezdett. Ezt a változást meg kellett állítania, és valami azt súgta neki, hogy erre egy módszer van: be kell engednie a szívébe azokat, akiket szeret. Megrázta a fejét, majd némi olvasgatás után eltette a könyvet, mert megtanulta.

***

Haját átdobta a válla felett, és pillantása megakadt Harry őt figyelő szemein. A cinkosság csintalan villanása, és valami közös, egymás iránt érzett érzelem vonulata fejeződött ki nézésükben. Lola lesütötte a szemét, majd újra felnézett. Harry már a többi diákot bámulta. A lány pillantása elidőzött az élénk zöld szemeken, a kócos, fekete zselézett hajon, a tiszta, fehér nyakon.
Ilyen nincsen, ez nem igaz! Így is annyi gondja van, és akkor még ezek a megmagyarázhatatlan érzelmek…illetve talán meg magyarázhatóak...de azon komolyan el kellene gondolkodnia… neki erre most nincsen ideje…
Ekkor Hagrid megjelent a diákok előtt a házából előjőve, és egy hatalmas fekete valamit tartott a kezében. A diáksereg érdeklődve fordult felé.
- Jó reggelt mindenkinek! Gyertek közelebb! – intett Hagrid, mire a diákok összetömörülve felé közeledtek.
- Jól van, így jó lesz. Nos, ma egy igen ritka és szép állattal fogunk meg ismerkedni.
- Egy újabb rémség- suttogta Ron Harrynek.
- Az állat neve főnix, ezt a példányt Dumbledor professzortól kaptuk kölcsön az órára. – mondta Hagrid.
Izgatott morajlás futott vévig a tömegen, Harry szíve megtelt melegséggel.

***

Hagrid lerántotta a fekete, kisebb zsebkendőnek ható anyagot a kezéről, és alóla egy gyönyörű, vörös és arany tollú főnix tűnt elő. A diákok álmélkodva nézték a gyönyörű állatot, Hagrid pedig mosolyogva, csillogó szemmel zsebelte be az elismerő pillantások tömkelegét.
- Na halljam, ki az, aki már találkozott ezzel a gyönyörű állattal?- kérdezte.
Harry keze a magasba lendült, ugyanígy Ron és Hermione keze is.
- Nagyon helyes! Nos akkor nézzük a tulajdonságait. Nem Jessica, még nem lehet megfogni…Nos tehát…Igen Hermione?
- A főnix különleges tulajdonságai, hogy a könnye gyógyítja a sebet, vagy sérülést. Azon kívül hatalmas súlyt elbír, és….
Lola úgy érezte, megsüketül. Nem hallott semmit, először szürke lett előtte minden, majd elhomályosodott. Végül pedig eszméletét vesztve a földre zuhant.

*
Sötét volt minden, csak a fekete semmit látta. A távolban mintha fény derengett volna, de elmúlt. Hirtelen fájdalom hasított a testébe. A feje dübörgött, a mellkasát, és a hasfalát marcangoló égető fájdalom egyre erősödött, és egy mondat kezdett visszhangzani a fejében: „Utálom, gyűlölöm, megvetem, megölöm, megkínzom, megfojtom, vérben meg fagyasztom, féltem és szorítom.”
Az iszonyatos fájdalom nem akart engedni. A lány azt hitte belepusztul. Inkább halna meg, csak legyen már vége!
Pár percig tarthatott a gyötrődés, majd hirtelen vége szakadt. A fekete mindenségből csillagos égbolt lett, a saját, lihegő leheletét hallotta. Majd érezte, ahogy egy kéz a tenyerét szorítja, és hangokat is hallott: páran azt motyogták, hogy felébredt, néhányan, hogy jól van?, végül kinyitotta a szemét.
Először a fehér plafont látta meg, majd körülnézett. Balról Anne ült mellette, és a kezét szorította, majd rengeteg lányt látott maga körül. Mindenki vízzel kínálgatta, és azt kérdezte, hogy jól van –e?
- Mi történt? – kérdezte Lola.
- Hát…ezt mi kérdezhetnénk tőled… - mondta félénken egy hang előlről.
- Kuss Parvati…- intette le Mia.
- Szóval..- kezdte Mia – hát...összeestél.
- Eddig én is eljutottam. – szólt közbe Lola.
- Aztán…khm…hát összegörnyedtél, és…illetve… hát…a térdedet a hasadhoz rántottad, és nyöszörögtél, azt hittük, hogy haláli kínokat szenvedsz, mert ordítottál is…aztán...Madam Promfr..
- EZ NEM LEHET IGAZ! – szólt közbe Ron, aki zilált ruházattal hirtelen ott termett Lola ágya mellett.
- Mi? Mi történt? – kérdezte a lány.
- UGYANAKKOR KELTETEK FEL! – visította Ron.
- Mi? – kérdezte értetlenül Lola. Ron csak állt tátott szájjal, majd Anne szólalt meg.
- Harry is összeesett mint te, és ő is nyöszörgött…mindketten borzalmasan voltatok.

***

- Mi van? Mi a bajod? – kérdezte Patrick Lolát, miközben elkapta a rohanó lány könyökét.
- Héj! Nem császkálhatsz így, ez mugli ruha! Csak a klubhelyiségben le… - de Lola kitépte kezét a szőke punk srác markából, és rohanni kezdett. Elege volt mindenből, és mindenkiből. Rohant felfelé, a Roxfort legfelső tornyába…arra a tiltott helyre, ahol nem tartózkodhat diák. De ő imádott ott lenni. Imádta az ottani ablakot, imádta a veszélyt, hogy bármikor rátalálhatnak és kicsaphatnák. Az egyetlen hely volt, ahol boldog lehetett.
Benyitott az apró faajtón, és bement a kis, üres helyiségbe. Az ablak mellé telepedett, ami egyben a sarkot is képezte. Csend volt. Csak az eső zuhogása hallatszott. Kinézett az ablakon, balra. Csodás látvány volt, a mellette lévő „tetőről” folyt le a víz, éppen mellette. Csak egy üvegréteg választotta el azt tőle.
Ő miért nem csinálhat semmit? Miért van neki tiltva minden? Mindenki korlátozni akarja…ha a legkisebb hibát véti, mindenki lehurrogja, és meg van sértődve rá. Miért ilyen ez az egész rohadt világ? Akit a legjobban szeret, távol van tőle… ő pedig nem mehet oda hozzá…pedig itt jobb helye lenne…senki más, csak Anne áll mellette. Ő az a személy, aki miatt még él. Ha ő nem lenne, már rég öngyilkos lett volna…ha ez az egész nem lenne…de ki kell bírnia...Anne- ért…mert egyszer majd ha kikerülnek innen, együtt fognak élni…nem sokáig, de egy darabig…ez a sok szenvedés megéri azt a várva várt két évet. Mindent megér. Nedvességet érzett a mellén, lenézett. Fekete ingje elázott a könnycseppeitől.

***

- Nem Potter! Még egy napot muszáj maradnia..Magának is és Spook kisasszoynnak is.
- Dehát semmi bajom! Madam Prom..
- Nem Potter! Azt mondtam marad. És ezt egye meg. - Azzal letett pár tábla csokoládét Harry ágyának szélére, és elviharzott.
Harry dühösen ült az ágyában, kezébe temette fejt.
-Minek kell a csokoládé? Az a dementorok ellen használ.. - morogta magában.
- Nem csak ellenük. A csokoládé örömhormonokat termel. - mondta Lola, aki hatalmas fehér hálóingben, a hold fényének megvilágításában úgy nézett ki, mint egy eltévedt "angyal" .
Harry felnézett rá, és hátradőlt.
- Kérhetek? - kérdezte a lány.
- Persze...ha ez segít...
- Nem segít, de imádom a csokit...
- Aha..
Lola elkezdte kicsomagolni kedvenc édességét, majd pár kockát a srácnak dobva leült Harry ágya szélére.
Kis idő múlva a srác megszólalt:
- Ugyanaz a szöveg? És a fekete semmi?
Lola lenyelte a falatot, majd halk hangon megszólalt:
- Igen.
Harry bólintott.
- Azthiszem van valami dolgunk. Vagy valami terve van velünk Voldemortnak...Az addig rendben, hogy velem van dolga...De veled miért? Téged miért kínoz? Téged miért kell bántania?
- Talán mert az apám...harcolt ellene.
- Ki az apád?
- Remus Lupin.

Harrynek leesett az álla. Talán rosszul hallotta.
- Te-tessék?
Lola elég furcsán nézett a FIÚra:
- Mi tessék? Remus Lupinnak hívják…mi van ebben?
Harry nagyot nyelt:
- Neki van lánya? Vagy hát…jajj…össze vagyok zavarodva…ez…ez lehetetlen…és nem tudtam róla, és…ááh…nem, ez nem lehet…
- Mi? Miről beszélsz? Ismered az apámat? Hogy-hogy lehetetlen?
- Remusnak nincsen lánya!!!!! – ordította szinte Harry.
- MICSODA? Akkor szerinted én miből vagyok??? Sárból és vérből?
- Nem, de….neki NINCS! Te nem lehetsz a lánya…ez..ez fatális...
Lola egy szót sem szólt. Csak nézett Harryre némán, tátogva, felháborodva. Aztán bólintott egyet, és úgy ahogy volt, kilibegett a gyengélkedőről, fejfájással küszködve.
A fiú csak bámult utána, teljes értetlenséggel és összekavarodással. Nem tudta min sértődött meg a lány, nem tudta, igaz-e ez az egész. Nem kételkedett a lány igazában, csak annyira lehetetlen…Magára húzta tisztítószerektől bűzlő takaróját, és remélve, hogy az egész álom volt, elaludt.

***

Harryt 3 nap múlva elengedték csak ki a gyengélkedőről, Lolát pedig még aznap éjszaka „visszadugták” a Harry mellett lévő ágyra. A három nap alatt egy szót sem szóltak egymáshoz. A lány egyszerűen nem akart foglalkozni vele, fel akart menni a barátnőihez. Harry viszont minduntalan meg akarta beszélni a lánnyal a dolgot, de egy hangot sem tudott kinyögi, pláne értelmeset nem, így jobbnak látta, ha más nem lévén, és jobb híján csöndben marad.
A három nap kínzó lassúsággal telt, Lola legfőképpen átaludta, és a szökési kísérleteivel foglalatoskodott. Kétszer sikerült is, de csak annyit ért el, hogy egy pár tábla csokoládét elcsent Mia ládájából, egy cetlit hagyva mindkét alkalommal maga után, hogy: „majd kifizetem, és köszi!” . Közben Anne, Lana és Jessica tettek néhány kísérletet a lány meglátogatására, de azok mindig kudarcba fulladtak, ugyanis egyszer Hóborc buktatta le őket Friccsnél, egyszer pedig maga Madam Promfrey csípte őket fülön.
Hétfőn végre Madam Promfrey kiengedte őket. A két fiatal olyan rekordsebességgel távozott a helyiségből, mintha legalább két évig kellett volna együtt élniük Malfoyjal.
Lola ahogy felért az üres hálótermébe, levágta magát ágyára, és berakta az egyik legjobb magyar banda, a Depresszió CD- jét. Nem is sejtette, hogy aznap mennyi minden vár még rá.

***

- Au, Ron ne lökdöss már!
- Bocsi!
- Nézz már a lábad elé, én is azon járok!
- Hogy nézzek, mikor tök sötét van? - veszekedett Hermione és Ron a láthatatlanná tévő köpeny alatt a púpos banya szobra mögött.
- És tulajdonképpen minek ke…
- Csssss… - pisszegte le a fiút Hermione.
- Mi van? - Hermione kezét a fiú szájára tapasztotta.
Lépések zaját hallották maguk előtt. Aztán néhány hang ( menj már gyorsabban! , leszakad a karom!, remélem Ron ott van a szobájában..), majd végül két sovány, magas valami beléjük ütközött. Hatalmas csörömpöléssel mindnyájan elestek.
- A rohadt életbe! – nyögött Ron.
- Lumos! –motyogta Hermione, mire pálcája végében kis fénycsóva jelent meg. A lány tátott szájjal nézte, a három földön fekvő vörös hajú srácot.
- Ti meg mi a jó főnixürüléket csináltok itt??? – fakadt ki Ron.
- Na és ti? Tudjátok ,hogy tilosban jártok? - kérdezte felháborodva Fred, miközben feltápászkodott.
- Te beszélsz? - hüledezett Ron, a fiú vigyorgó képét bámulva.
- Hova indultatok? – kérdezte George, felkapva egy faládát a földről.
- A mézesfalásba…- válaszolt Hermione.
- Nocsak-nocsak, kell a muníció? – nevetett Fred.
- Igen, Lola megette az összes csokoládét.
- Ő ki? – kérdezte a srác.
- Egy új lány. A Beauxbatonsból jött át.
- Új hús? – röhögött.
- Ha-ha.
- De most tényleg…szerintem vigyáznotok kéne’ vele…veszélyes lehet.
- Hö? – lepődött meg Ron.
- Figyelj öcsi, Tudodki bárkit küldhet kém…
- Nem! Fogjátok már fel, Dumbledor tudja kit enged be a Roxfortba!! – mondta Hermione dühösen.
- Jólvan Hermione…de egyszer talán Dumbledor is tévedhet…
- Nem! Ilyenekben nem téved.
- Már az is egy tévedés volt, hogy Pitont felvette tanárnak.
- Biztosan megvolt rá az oka.
- Igen, hogy kínozza a diákokat.
- Semmit sem változtál Fred. – mosolygott gúnyosan Hermione, miközben kezeit karba fonta.
- Meddig akartok még veszekedni? – sziszegte George. – Éppen hozzátok indultunk Freddel. Gondoltuk kapunk egy pár információt tőletek.
- Igen? És a ládákban mik vannak? – nyújtogatta a nyakát Ron.
- Egy pár apróság.
Ron gyanakodva méregette testvéreit, majd megvonta a vállát, és lassan visszafelé kezdett indulni, vezetve a kis csapatot. Mielőtt kivezette volna őket a szobor mögül, visszafordult.
- Hermione, kérem a köpenyt!
A lány odadobta neki. Ron magára vetette, majd lassan kisomfordált.
- Á, igen. Hagrid persze erre a feladatra is alkalmas. – hallott egy ismerős, cinikus hangot a vörös hajú fiú, egészen közelről.
- Hagridban bízok meg a legjobban. Ő biztosan képes rá. – most már tudta, ki, illetve kik a beszélők. Éppen mellette haladt el Dumbledor Piton társaságában. Ron alig mert levegőt venni. Szorosan a falhoz simult, lélegzetét visszatartva várta, hogy elhaladjanak mellette.
Pár másodperc múlva, mikor a két tanár eltűnt egy fordulóban, fel sem akarta fogni, hogy nem látták meg őt. Még csak felé sem néztek. Hitetlenkedve visszafordult a púpos banya szobra mögé:
- Most már jöhettek, tiszta a levegő.
Hermione, Fred és George előbújtak. Ron ráterítette az ikrekre a láthatatlanná tévő köpenyt, majd Hermione mellett gondtalanul elsétáltak a kövér dáma képéig. Mikor elé értek, Hermione kimondta a jelszót:
- Mézes caciki.
A klubhelyiség ajtaja kitárult, ők pedig bemásztak rajta (a Dáma majdnem odacsukta Fred bal lábát, mert nem volt elég gyors).
A klubhelyiség dugig volt, George alig bírta türtőztetni magát, hogy alaposan fenékbe ne billentse az előtte éppen bepucsító Parvati Patil –t.

***

Feltűnés nélkül feljutottak a fiúk hálótermeihez vezető lépcsőn. Ron már nyitott is volna be, de villámgyorsan hátrafordult:
- Hermione! Te ide nem jöhetsz be! – mondta félős-dühösen.
- Ugyan már miért nem? Nálatok nincsen ilyen bűbáj sehol, mint a mi hálótermeinknél.
- De hát mi lesz például Seamus bent van?
- Mi lenne? Majd felejtés átkot küldök rá. – mosolygott mohón a boszorkány.
Ron nagyot nyelt, Fred pedig felhúzta a szemöldökét, de egy szót sem szólt, mivel pillanatnyilag teljesen lekötötte a láda súlya, ami a kezében volt. Ron benyitott a szobába. Szerencsére senki nem volt bent, a fiú rögtön be is zárta az ajtót.
Fred és George megkönnyebbülten tették le faládáikat az ágyra és a padlóra.
- Uramisten, ti mit csináltok itt?? – fakadt ki Hermione a rendetlen szoba láttán.
- Éljük az életünket. – válaszolt fölényesen Ron, majd gyorsan, megelőzve a bajt hozzátette: - Nehogy össze merj pakolni!!
Hermione csalódottan eresztette le a pálcáját, majd leült egy kevésbé rumlis ágyra.
- Mondjátok el, mi van a ládákban! – mondta pár másodperc múlva mohón Ron, és kezével a ládák felé nyúlt.
- El a kezekkel öcskös! - figyelmeztette Fred. – Nem babaszobába való játékok vannak bennük.
Végül George barna szemének egy jelentőségteljes villanásával végleg „visszavonulásra” késztette Ront.
- De ha nagyon tudni akarod, akkor ezeket Tonks küldte… - Ron hatalmas szemeket meresztett.
- Hol van Harry? – kérdezte George.
- Nem tudom…talán a klubhelyiségben, de lehet, hogy a könyvtárban.
- Megkeresem! – ajánlkozott Hermione. George némán bólintott, a lány pedig már indult is az ajtó felé.
- Alohomora! – kilépett az ajtón, hátán Ron pillantásától kísérve.
Igazából senki sem sejtette, hogy Harry hol van, kivel, és hogy mikor találják majd meg.

***

Hermione villámgyorsan átszelte a klubhelyiséget, de ott nem találta Harryt. Értette Ron célzását, így lement a könyvtárba, de ott sem volt. Aztán megnézte Hagridnál, a bagolyházban, de ott sem volt. Szinte már teljesen feladta a keresést, amikor kinézett a Roxfort ablakán, és a tó partján üldögélve meglátta a fiút. Méghozzá Dobby társaságában.

*
- Jajj Lawender kopj már le erről a témáról!
- Oké, oké, de hát akkor is furcsa nem?
- Igen, de szerintem ez nem ránk tartozik.
- Szerintem meg igen. Itt tuti van valami, amit nekünk nem mondanak el.
- Te jó isten, miért kell neked mindig mindent tudnod? Maradj inkább csöndben, mert nem tudok koncentrálni! - intette le Anne a lányt, és bájitaltan leckéje felé görnyedt.
- HOL VAN A MACI… - rontott be egy elsős szőke kislány ordítva a szobába, de rögtön ki is húzta a fejét, mert látta, hogy rossz helyre nyitott be. Mikor becsukta maga mögött az ajtót, beleütközött egy fekete talárral bevont testbe.
- Bocsánat.
- Szia Sophie! – mosolygott rá Lola, majd bement a szobába.
- Héj csajok, mi ez a nagy vihorászás?
Jessica két röhögő görcs között elmesélte a lánynak, aki rosszallóan nézett végig a bandán.
- Csodálatos! Oké, szegény még kicsi na és? Nektek nem volt valami kis kütyütök? Én azóta sem tudok elaludni takaró nélkül, legyek bármennyire is hulla fáradt.
- Jó, nekünk is volt, de milyen mérges volt már a kis szöszi..- mondta vigyorogva Mia.
Lola is megeresztett azért egy vigyort, aztán levágódott ágyába, és előhúzta táskájából számmisztika könyvét, hogy megoldja a leckéjét.
- Holnap milyen óráink lesznek? – kérdezte közben szórakozottan.
- Mágiatörténet, dupla bájitaltan, sötét varázslatok kivédése, és jóslástan, vagy számmisztika, kinek mi… - darálta az éppen akkor belépő Hermione.
- Héééjjj, Lola! Na mit találtam? – kérdezte vigyorogva Lana, egy kupac ruha közül.
- Na mit? – tápászkodott fel a lány.
Lana marokra fogta a kezét, és a lány orra alá dugta. Lola felhúzott szemöldökkel nézett rá, majd mikor kinyitotta a szőke lány a kezét, hatalmasat sikított örömében.
- AAA…meghágtad a dobhártyámat. – nyögött Mia.
A lány viszont nem törődött vele, boldogan táncolta körbe a szobát, markában az új szerzeményeivel, majd fogta magát, és kivágódott a klubhelyiségbe.
- Minek örül ennyire? – kérdezte Jessica.
- Ígértem neki pár pengetőt a múltkor, és most odaadtam neki három darabot. Van egy piros, amin egy arany oroszlán van, egy fekete, amin ilyen indián jelek, meg egy sötétkék csillámporos.
- Aha. Nagy szám.- mondta csalódottan a lány.
- Hát nagy is, mert mi gitározunk. – mondta Lana, és sértődötten kezdte összepakolni cuccait.
Mia előkapott egy pergamentekercset, Parvati és Lawender egy rózsaszín szájfényen veszekedtek, Anne a rágóját csavargatva az ujjára visszagörnyedt a bájitaltan dolgozata fölé, Jessica pedig vállán fehér törölközőjével elvonult fürödni.

***

Harry és Hermione úgy rohantak, ahogy csak erejük bírta. A klubhelyiségbe érve már csak pár diákot láttak itt-ott elaludni a könyveken, vagy a fotelben. Mikor felértek a fiúk hálótermeihez vezető lépcsőn, kisebb tömeget találtak Harryék szobája előtt. Hemrione gyorsan átlátta a helyzetet – nem tudtak bemenni. Hihetetlen gyorsan vissz*rántotta harryt a klubhelyiségbe.
- Figyelj! Elterelem a figyelmüket! Te addig felmész, rájuk dobod a láthatatlanná tévő köpenyt, és kihozod őket. Aztán jelented, hogy kinyitottad, egy egyszerű varázsigével. Mindenki visszamegy, én felterelem ezeket a hétalvókat innen, és nyugodtan tudunk beszélni.
Harry nem tudott mit mondani, hihetetlen pontos terv volt. Csak elismerően bólintott egyet.
- Állj félre! – mondta neki halkan Hermione. A fiú tette a dolgát, és várt. Hermione minden erejével azon volt, hogy ájulást tudjon produkálni. Egyszer csak hirtelen összeesett, Harry letérdelt mellé, és a nevét kezdte kiáltozni. Erre tényleg minden az eddig ajtó előtt álló diák odavonult (mi történt? Mi a baja? Mit csinál?). Majd mikor a tömeg körbevette a lányt, olyannyira, hogy az szinte már tényleg alig kapott levegőt, akkor Harry kiosont a csoportból, és felrohant a lépcsőn. Megpróbált benyitni, de láthatólag fizikai erővel volt tartva az ajtó, nem varázslattal.
- Engedjetek be, én vagyok az, Harry!
Az ajtó hirtelen kitárult. A három vörös hajú srác verejtékezve állt előtte.
- Na végre, hogy itt vagy! – mondta neki George.
- Igyekezhettél volna – tette hozzá Fred.
- Majd elmesélek mindent, most gyerünk! Ron, add ide a láthatatlanná tévő köpenyt!
A srác odadobta neki, majd közös erővel ráterítették az ikerpárra.
- Jó! És most gyerünk. – kiléptek a helyiségből, hátuk mögött a két ládát fogó fiúval.
– Csukjátok be az ajtót! – sziszegte Ron, majd Harry visszafordult.
- Mehetünk! – jelentette, mikor végzett a művelettel.
Lentről már olyanokat hallottak, hogy hívni kellene McGalagonyt, vagy Madam Promfreyt. Harry és Ron váltottak egy ijedt pillantást, és végül Ron cselekedett. Félre lökött mindenkit, aki az útjában volt, és letérdelt a lány elé. A többiek a Mit csinál? És a Mit akar? – kérdéseket váltogatták maguk között.
- Ezt láttam az egyik ilyen esetnél is. – jelentette be Ron fülig vörösen.
- Ron, mi a fészkesfen… - kezdte Harry, de érezte, hogy egy láthatatlan kar oldalba vágja. (George volt –a szerk.)
Fred és George kuncogni kezdtek Harry háta mögött, a többiek pedig hüledezve néztek a lány előtt térdelő srácra. Hermione hajszálvékonyan kinézett szemhéja mögül, azt hitte tényleg elájul a látványtól: Ron feje vészesen közeledett az övéhez , majd mikor félúton járt, érezte, hogy a srác oldalba löki. Értette a célzást, így hát egy hirtelen mozdulattal felült.
- Látjátok? – vigyorgott körbe diadalittasan Ron.
Hermione pihegett az élethű ábrázolás miatt, Harry a fejét csóválta mosolyogva, mögötte az ikrek csalódottan ciccentettek, a többiek pedig álmélkodtak.

***

- Szerinted bevették? - kérdezte aggodalmasan Ron úgy 5 perccel később, mikor már elolszlott a tömeg.
- Nem. - röhögött Harry.
- Ugyanmár, dehoygnem.- váalszolta Hermione.
- de nem fér a fejembe, hogy szájon át akartál lélegeztetni.. - mondta a láyn hüledezve.
- Nem akartalk, nem érdezted, hogy oldalbalöktelek?
- De éreztem, de akkro is, mi van, ha MUSZÁJ odahajolnod?
Ron erre semmit nem szólt, csak elvörösödött.
- De azért ne nézd kispályásnak! - kacsintott Fred hemrinoéra, miközben Ron könyökével erőteljesen oldalba lökte.
- Na jó, hagyjuk ezt. Miért vagytok itt? - tért a tárgyra Harry, miközben beleült kedvenc fotelébe.

Fred váltott egy gyors pillantást Georgal, majd megnyalta a száját, szemét mereven Harryre függesztette, és megszólalt:
- Tonks küldött minket. Dumbledor elmondta neki, hogy „rohamaid” voltak, és…
- Azok nem rohamok!! És nem csak nekem vannak.
George kérdőn nézett Harryre.
- Olyan, mintha látomásom lenne! Hangok egy hangot…és tudom, hogy ki hangja. Mindig ugyanazt mondja. Voldemort az.
Ron szorosan behunyta a szemét, de nem mert szólni Harrynek, tudta, hogy semmi értelme nem lenne. – Mellesleg egy lány ugyanezt látja.
- Hogy MICSODA?
- Mondom: egy lány ugyanezt látja.
George idegesen forgatni kezdet a szemét, kezét ökölbe szorítva az álla alá helyezte, majd pár pillanat múlva megszólalt:
- Szólnunk kell Tonks- nak. Mi a lány neve? Mit tudsz róla?
- Na várjunk csak. Tonks fog ezentúl velünk törődni, vagy tőle kapunk segítséget, vagy mi? Miért jöttetek?
Fred kimerülten megrázta a fejét:
- Ezentúl Tonks úgymond a társad lesz. Rajtunk keresztül fog küldeni neked egy pár dolgot, ami segít neked.
- Aahhaammm…hát akkor mondd meg Tonks –nak, hogy köszönöm. És hogy lesz még egy társunk, ugyanis Lola is lát látomásokat.
Fred szeme kikerekedett.
- MI? Az új csaj?
- Igen. És pont akkor, maikor én, ugyanazt, amit én. De honnan tudtok róla?
- Hermione említette, de ez lényegtelen. Megbízható?
- Igen. És van valami nagyon furcsa is az egészben. Elméletileg Remus Lupin lánya.
Erre senki nem szólt semmit. Hermione csak hápogni tudott, Ronnak szó szerint leesett az álla, az ikrek pedig fejüket rázva hátradőltek a kanapén. Körülbelül egy perces néma hallgatás után George megszólalt:
- Az nem lehet. Remus a Rend ragja, tudnánk róla, ha lenne lánya. És főleg, ha ide került volna.
- Márpedig Lola ezt mondta…SŐT! Megsértődött mikor azt mondtam, hogy nem igaz…azóta hozzám se szól.
- Hát a nők ilyenek. – vigyorgott a srác. – Tapasztalat.
Ron erre kuncogni kezdett.
- Kérhetném, hogy ne adj most leckéket Harrynek arról, hogy kell kezelni egy nő lelkét? – mondta Fred.
- Naná. Oké, szóval…megbeszélem ezt Tonks – sal, és kiderítjük, igazat mond - e a lány.
- Jó.
- És…itt a mostani adag, amiket küldött neked. Ha lehet ne add őket senkinek kölcsön, és vigyázz rájuk. – mondta George nagy hangsúllyal a „vigyázz” szón.
Azzal Fred az egyik láda zárja elé emelte a pálcáját:
- Alohomora!
A zár kattant, a láda fedele felnyílt.

***

Harry fölé hajolt, majd mintha nem hinné el amit lát, hátradőlt vissza a fotelbe. Majd egy nagyot nyelve kérdezte:
- Ugye ezt nem mondjátok komolyan?
- De-de. – vigyorgott elégedetten Fred.
- Uramisten. Miért kapom én ezt, erre nincsen szükségem.
- Már hogyne volna? Tonks - nak biztos van valami célja ezzel.
- Ja, és még nem láttad mi van a másik ládában. Ha már ez így ledöbbentett… - mosolygott sejtelmesen George, arcvonásait megvilágította a kandalló fénye.
Harry tejesen elképedt. Pár másodpercig habozott, majd lassan kiemelte a rúnákkal díszített, lapos, nagy kőedényt, amelyben egy tükörsima, folyékony, vagy légnemű anyag foglalt helyet. Az ölébe vette. Ron és Hermione tátott szájjal bámulták.
- Mi ez? – kérdezte Ron halkan.
- Jézusom, hát ezt sem tudod!? Ez egy merengő! – mondta Hermione szemrehányóan, a szemeit forgatva.
Harry a fejét rázta, még mindig nem fogta fel.
- Figyelj Harry, erre most nincs túl sok időnk, már rég nem kellene itt lennünk.- figyelmeztette Harryt Fred.
- Igen, és engem ki fognak nyírni…Hacsak nem túlórázik megint… - mondta George.
- Ki?- ráncolta a homlokát Ron.
- Nem érdekes, majd legközelebb elmesélem. Hermione! Hány lánnyal vagy egy szobában?
- Velem együtt 8-an vagyunk.
- Akkor jól számoltam. Tessék, gyömbéres keksz. – mondta Fred, és átnyújtotta a lánynak a rágcsálnivalókat, így az első láda végleg kiürült.
- Akkor most azt hiszem folytathatjuk az ajándékosztást. – vigyorodott el George – öregem te olyan szerencsés vagy…bárki szívesen cserélne veled.
- Hát nem lenne a legszerencsésebb. – húzta el a száját a kócos hajú fiú.
- Nem? Akkor nézd meg ezt!
Azzal a varázsige elmondás után felnyitotta a második láda tetejét. Harry nem hitt a szemének. Gyorsan megrázta a fejét, majd letérdelte a láda mellé. Ron tátott szájjal nézte a láda tartalmát, az ikrek pedig egy szemöldökrándítással megtoldott mosolyt váltottak.
- Hát ez nem igaz! – nyögte ki végül rekedten Harry.
- Márpedig igaz. – bizonygatta Fred.
- De hát nekem erre nincsen szükségem, én nem kértem, hogy…
- Harry! Kapj az agyadhoz, ez a világ legjobb seprűje!
- És hányszor mondjuk még: Tonks-nak biztos van valami terve. Biztosan kelleni fognak ezek, úgyhogy őrizd meg ügyesen, és vigyázz rájuk! – mondta George.
Harry végre becsukta a száját, majd kezébe temette arcát.
- Harry! Ugye nem sírsz? – kérdezte meg óvatosan Hermione.
- Nem dehogy, csak próbálom kitalálni mihez kelhetnek.
- Ha ez ad egy kis segítséget, akkor: ez a világ leggyorsabb seprűje.
Erre Harry kicsit bólintott.
- A ládákat vissza kell vinnünk.
Ron a lehető legfinomabb kézmozdulataival kivette a seprűt a ládából, és a padlóra helyezte. Fred és George felkapták a ládákat, majd elbúcsúztak. Harry rájuk terítette a láthatatlanná tévő köpönyeget, majd szótlanul elindult a fiúk hálótermeihez vezető lépcsőn.
Hermione sajnálkozva nézett a fiú után, majd Ron - hoz fordult, aki sápadtan állt a hold fényében fürödve.
- Nem fogja megtartani. – mondta hidegen a lány.
- Tonks kitekeri a nyakát.
Hermione bólintott, majd jó éjszakát kívánt, és felment aludni. Ron leült egy fotelbe. Éjfél előtt két perccel volt. Csak arra tudott gondolni, hogy ő mennyire szerencsétlen: olyan lányt szeret, aki még attól is undorodik, hogy hozzá érjen.

***