Amikor észre vette, lopva körülnézett, nehogy Gyilok professzor, a bájitaltan tanárjuk is meglássa. Gyilok professzor elõszeretettel mérgezett meg találomra diákokat, amikor azok nem figyeltek, mondván, kap fél órát, annyi idõ alatt el lehet készíteni az ellenmérget és addig nem is hal bele. Rain ezt akarta- érthetõ módon- elkerülni.
Végül a pad alá süllyesztette a papírfecnit és kíványcsian kinyitotta, azon csupán egy mondat és egy aláírás volt:
Ma este éjfélkor legyél a klubbhelyiségben, egyedül.
Sirius
Rain, miután tízszer elolvasta, belerakta az egyik könyvébe a cetlit. Ez, mint kiderült, igen bölcs döntés volt, mert abban a pillanatban sétált el mellette Gyilok professzor.
A lány sietõsen visszatért munkájához. Bár az már korántsem érdekelte annyira, mint pár perce.
Az órából már csupán öt perc volt hátra, mikor Rain rászánta magát a válaszra. Gyilok professzor épp a hátsó sorban szidta le Virginiát, aki elfelejtett- az állítólag életbevágó fontosságú- sárkánykörmöt rakni fõzetébe. Raint nem fenyegette veszély, mivel a második sorban ült, messze a tanártól.
Mikor elkészült a válaszcetlivel („Egye fene, Rain.”), jól összehajtotta, majd egy lendületes Vingardium Leviosa-val Sirius felé iráyította, amikor a fiú észrevette, meglepetten széthajtotta és elolvasta. Majd önelégült vigyor terült szét arcán, de nem nézett a lányra. Rain pedig azt gondolt, ez tipikusan siriusos volt.
A vacsora a megszokott mederben folyt, Rain és Sirius távol ültek egymástól, ahhoz, hogy beszélgethessenek, bár Rain gyanította, hogy erre akkor sem kerülne sor, ha cntiméterekre lennének egymástól. Úgy döntött, Lilyt csak a történtek után avatja majd be, félt ugyanis az elítélõ mondatoktól („Black? Hát az nem normális, ne, inkább csak nyilvános helyen találkozz vele!”).
Vacsora után Rain és Lily felmentek a bagolyházba, hogy Lily beszámolóját a vizsgákról végre elküldhessék a lány szüleinek.
Az Evans szülõk rajongtak a mágiáért mugli létükre, és nagyon büszkék voltak kisebbik lányukra. Ellnben Lily nõvérét az „boszorkányosdi2, ahogy õ hívta, hidegen hagyta, sõt, mi több, egyenesen bosszantotta. Lily sokat beszégetett errõl Rainnel. Nagyon bántottaa, hogy közte és Petunia között megromlott a viszony. Ám pár héttel ezelõtt érkezett tõle egy rövidke levél, ami nagyon nagy szó volt, mert a lányok roxforti évei alatt ez volt az elsõ ilyen alkalom. A borítokon rögtön látszott, ki küldte, ugyanis megszokásból bélyeget ragasztott rá. Lily kitörõ örömmel tépte fel, de ahogyan olvasta a levelet, mosolya szemmel láthatóan lelohadt, mikor végzett vele Rain felé lökte, Ez állt rajta:
„Lily!
Anyáék kényszerítettek ennek a levélnek a megírására, mert szerintük, nekem kell közölnöm veled. Nekem kell közölnöm veled. Nyáron nem nagyon fogunk találkozni, mert az egész szünidõt egy jóbarátoméknál fogom tölteni, Vernon Dursleynek hívják, nagyon rendes fiú, és szerencsére semmit sem tud a családomról, és beteges dolgaidról. Az õ családja úgy él, ahogy egy tisztességes családnak élne kell.
Nõvéred:
Petunia"

Rain alig hitt a szemének, õ kifejezetten érdekesnek és szórakoztatónak tartotta az Evans szülõket.
Petuniáról és az õ "beteg" dolgairól, rémesen pletykás volt, mindegy volt neki, kirõl és mit, de mindent tudni akart, meg volt a maga véleménye, de ezt sosem mondta el Lilynek, tudta, hogy barátnõje az élete árán is megvédené ellene fordult nõvérét.
Így hangosan csak annyit jegyzett meg:
- Háááááát ez nem valami kedves, de így legalább eljöhetsz hosszabb idõre is hozzánk, és nem lesz bûntudatod Petunia miatt.
-Igen, igazad van.- mondta Lily, de lerítt arcáról, hogy ez bizony sovány vigasz, nagyon szeretett volna újra jóban lenni nõvérével.