Miután a lányok elküldték a levelet, lebaktattak néhány sor lpcsõn és felmentek a klubhelyiségbe.
Az tömve volt, már szinte senki nem járt a könyvtárba, könyveket pedig elvétve sem lehetett találni.
Rain és lily leültek egy asztalhoz és a vakációt tervezgették, immár sokadszorra, úgy öt perc eltelltével Remus lépett az asztalukhoz, és megkérdezte Lilyt, játszik-e vele egy parti varázslósakkot, a lány igennel felelt, így a fiú letelepedett melléjük.
Rain nemigen szeretett sakkozni, nem találta elég izgalmasnak, pedig a varázslósakk messze felülmúlta az egyszerû muglisakkot, így õ inkább egy füzetbe rajzolgatott. Ezúttal a fúriafüzet próbálta lefesteni, de minduntlan elrontotta, így inkább feladta, a rajzoláshoz, akár a jósláshoz, ki kellett ürítenie elméjét. És ez- a jelen körülmények között- cseppet sem volt könnyû feladat, állandóan eszébe jutottak olyasfajta kérdések, mint "Mikor lesz már éjjfél?" vagy "És mit akar Sirius?". Végül feladta és a füzetet a földre dobva nézni kezdte Lilyt és Remust, azon gondolkodott, milyen jól kijönnek egymással. mindketten prefektusok voltak, Lily a James, Sirius, Remus és peter négyesébõl egyedül Remust tudta elviselni, sõt.
Rainben azonban fel sem merült, hogy lehetne köztük valami több, lelki szemei elõtt mindig Jamessel képzelte el barátnõjét. Volt valami az utálatában...valami...Rain nem tudta megfogalmazni, elmondani pedig mégkevésbé.
Szépen lassan elterelõdtek gondolatai, és elaludt, Sirius már várt rá az egyik fotelben és elkezdte kiabálni:
- Debi, Debi, Debíííííííí...- Rain nem tudta megállni és behúzott neki egyet, erre a fiú elájult, a lány már épp azon volt, hogy hívja Madamme Ponfreit, amikor az alvó Sirius hirtelen átváltozott Pitonná. Rain nem értette, meg is ijedt tõle, meg akarta mondani neki, hogy õ nem jöhet be a Griffendél toronyba, menjen csak szépen vissza a mardekárosok közé, ahová való, de mikor már nyitotta volna a száját, valaki rázogatni kezdte a vállát.
- Rain, ébredj fel, ne itt aludj el, menjünk fel a hálóterembe.- hallotta Lily szelíd, s egyben határozott hangját.
- Mi? Hová tûnt...- elharapta a mondat végét, nem akarta sem Pitont, sem Siriust emlegetni, körülnézett, Remus a sakkbábuk maradványait rakta el, de hármukon kívül senki sem volt már a klubbhelyiségben.
Sietve ránézett karórájára, az fél tizenegyet mutatott, sóhajtott egyet, majd Remustól elköszönve, Lilyvel a nyomában felment a lányok hálóihoz vezetõ lépcsõn.
Fél órával késõbb az öt lány közül már négy békésen szunyókált, Rain azonban nyitott szemmel bámulta a mennyezetet. El sem tudta képzelni, hogyan tellhet ilyen csiga-módjára az iõ.
Fogott egy darab pergament és pálcája pislákoló fényénél írni kezdett:
Nehéz idõ, lassú percek,
Éberség, sok gondolat,
Várakozás tiszta szívvel
- Nem, ez nem jó!- suttogta dühösen és átfirkálta az egészet.- Nem tudok koncentrálni.
Azon kapta magát, hogy feláll, belebújik fekete szõrös mamuszába, egy piros kötött pulóverbe és lecaplat a lépcsõn.
Megkereste a pár órával korábban elhajított füzetét, és Sirius portrélyát kezdte rajzolni.
Örült, hogy végre talált valamit, amivel elfoglalja magát, mégsem gondol másra.
Nagyon koncentrált, újra és újra becsukta szemét, hogy felidézze azt a bizonyos mosolyt, amire a "gyönyörû" kifejezés illett a leginkább. Közel húsz perces megfeszített munka után Rain büszkén szemlélte mûvét, ami egy kicsit absztrakt lett, a fiú arcán ugyanis a száj a kelleténél kétszer nagyobb helyet foglalt el, ezzel is hangsúlyozva a mosolyt, s alány az erõteljesebb hatás kedvééért az egész hátteret feketére festette.
Pár percig csendes-elégedetten nézegette, majd újra elnyomta az álom.
Nem, nem aludhat el, amúgyis, mintha halk kuncogást hallana...