-Őrület!-kezdte az idegen.- Így itt hagyni egy ilyen tudatlan boszorkányt.Jellemző!

-Ööö...

-Jaj! Majd elfelejtettem!Alastor Mordon vagyok.A tanárod fent vár az emeleten.Siess,de az előszobában ne hangoskodj!

-Rendben, köszönöm! - mondtam vonakodva, majd elindultam a képcsőn ez jó nagy gombóc társaságában, ami most elfoglalta a torkom nagy részét.

A padló vészesen nyikorgott a lábam alatt. Az volt az érzésem, hogy az egész ház mély gyászba van borulva. Minden nagyon csendes volt. Túlságosan is csendes.Ámélkodva baktattam a folyosón, majd egy hang kiszólt az egyik szobából nem kis ilyedségemre:

-Hahó! Itt vagyok. Gyere be.

-Öö... -kezdtem. Hát igen, nem mondhatnám, hogy a kommunikáció terén géniusz lennék, de hát ez van.-Jó napot.

-Szervusz! Az én nevem Remus Lupin. Dumbledoretól biztos hallottál már rólam.Azt hiszem ennyit rólam. Nagyon sokkmindent kell megtanítanom neked nem egész két hónap alatt. Remélem sikerülni fog. Mit is mondtál, hogy hívnak? -mondta az idegen bujkáló mosollyal.

-Jaj! Elnézést, ne haragudjon. A nevem Lea Grant.-motyogtam, közben pedig az arcom felöltötte egy pirospaprika színét.

-Értem. Szóval, van varázserőd, amely egyelőre eléggé passzív, ez természetesen nem azt jelenti, hogy edigg nem történtek veled furcsa dolgok. Igazam van?-hevesen bólogatni kezdtem, úgyse tudtam miről beszél.- Tudni illik egy megkötő bűbáj sem olyan megbízható és tökéletes, ahogy azt sokan remélik. Szerencsére.Egy speciális módszerrel fogsz tanulni, -igaz, itt minden speciális neked- aminek az a lényege, hogy az agyad úgy fogja majd beszívni az információt, mint a szivacs. Ezt majd egy egyszerű kis bűbájjal elintézzük de most inkább nem részletezném. Előtte azonban még jó pár dologra szükséged van.-monológját
félbeszakította a kopogtatás az ajtón.

- Ááá! Ez biztos Hermione lesz. Vele fogsz elmenni.Bocsánat, gyere be
Hermione!Szóval vele mész el vásárolni. Itt ez a kulcs, a szüleid, vagyis
most már a te széfed kulcsa.-közben megszólalt a lány is, aki az imént lépett be a szobába.

- Hello! A nevem Hermione Granger! Hát..khmm..akkor indulhatnánk is.

-Jó, rendben. Én Lea vagyok.

Szótlanul lebaktattunk a lépcsőn, majd kisiettünk a házból. A sebhelyes arcú úgy méregetett engem, mintha valami nagyon nagy bűnt követtem volna el. Még akkor is a hátamon éreztem a tekintetét, amikor már a tér végénél jártunk.

- Hova is megyünk most pontosan?-kérdeztem, mert pillanatnyilag ez volt az egyetlen normális kérdés, ami megfogalmazódott bennem.

-Az Abszol Útra. Ott kiveszünk neked egy kis pénzt a bankból, aztán megvesszük a szükséges dolgokat.

***
-Vá...várj! Na és az a pasas a könyvesboltban,hogy nézett már ránk. Mire
lepakolta azt a sok könyvet...úúúú nagyon nagy volt.

-De amikor pennát választottál, az se volt semmi...Azt kérem. Nem, nem ezt
hanem azt, igen, igen ö, vagyis nem, hanem azt a szélsőt. De azt a másikat, OTT.Inkább jó lesz az előző. Vagy megnézhetném ezt a másikat. Igen azt ami az üveg alatt van.- utánozott Hermi igen nagy élvezettel - És erre visszaszólt, hogy MINDEGYIK az üveg alatt van. Jaj fáj a hasam.

Két és fél óra elteltével nehéz, és igen sok táskával sétáltunk vissza a házhoz,és közben, úgy is mondhatnám, eléggé feloldódtam. Hermionéval együtt. El sem lehet mondani, mennyre boldognak éreztem magam az alatt a két óra alatt. Talán még soha nem éreztem magam ilyen jól.